2022. december 28., szerda

A Pál utcai fiúk musical

Sziasztok! Kicsivel több, mint két héttel ezelőtt, pontosan december 13-án lehetőségem adódott eljutni a Pál utcai fiúk musicalre a Vígszínházba. Eredetileg húztam volna még a bejegyzést, de bizonyos égi jelek miatt úgy döntöttem, hogy ma rakom ki.

Három éve szerettem volna eljutni a darabra, akkor még talán az eredeti felállás volt, bár ebben nem vagyok biztos. A nyolcadikos magyartanárom annyit beszélt a musicalről, hogy megszerettem, kíváncsivá tett, és jegyet akartam szerezni az előadásra. A bakancslistáimon állandó szereplő volt ez a pont, hogy eljuthassak a Vígbe és találkozhassak néhány színésszel. Különböző internetes közösségekben is sokat meséltek a PUF-ról, fanfictionöket találtam a különböző színészekről, és eléggé hamar magába szippantott a világ. Azelőtt barátokat adott nekem a Pál utcai fiúk, hogy láttam volna. Sokakkal nem is találkoztunk még, de nagyon közel állnak a szívemhez. Aztán persze találtam olyan embereket is, akikkel élőben is tudok a színészekről vagy a történetről beszélgetni. A színházakat is imádom, eddig fantasztikus darabokat láthattam, meg úgy összességében elvarázsol a színházak belső látványvilága, mintha egy külön világba lépnék. A színházak gyönyörűek belülről. A Vígszínház pedig egyenesen egy palota. A december 13-i előadásra azért jutottam el, mert iskolánk volt tanulója, Kerek Dávid játszotta Nemecseket, és az iskola szerzett jegyeket rá, nemcsak diákoknak és tanároknak, hanem hozzátartozóknak is, így amint lehetett jelentkezni rá, az egész családot felírattam. Három év után végre egy lépéssel közelebb kerültem az egyik nagy álmomhoz. Nem mertem igazán beleélni magam, körülbelül az utolsó pillanatig, de utána annyira fel voltam spannolva, hogy alig sírtam a darabon. Tombolt bennem az adrenalin, pedig biztosra vettem, hogy nagyon fogok sírni. Fantasztikus élmény volt, ahogy 12 busszal mentünk fel Pestre a sulival, Berze indulót énekeltünk Dávidnak, és utána még fotózkodhattunk is vele. Én majdnem lemaradtam a fotózkodásról egyébként, egy érdekes véletlennek köszönhető, hogy odaállhattam én is egy fotóra. Egy olyan meghatározó élményben volt részem, amit egy jó darabig nem fogok elfelejteni. Hogy-hogy nem, az előadás szünetében összefutottam a nyolcadikos magyar tanáromal, akinek ezt a rajongást köszönhetem, és ott, úgy igazán szerencsésnek éreztem magam, és hálás voltam amiért ez az egész így összejött. A musical dalai azóta sem mennek ki a fejemből, szerencsére van egy húgom, aki osztja a rajongásomat a téma iránt, így december 22-én karácsonyi zenék helyett végighallgattuk a musical összes dalát. Persze, hajnal kettőkor nem a legszerencsésebb arra ébredni, hogy azt suttogja egy hang a fejedben, hogy 'a Grund felől fúj a szél', de ez is az élmény része. Remélem, hogy lesz még alkalmam eljutni a darabra, ha nem is ötvenkétszer, mint ahogy egy embertől hallottam, hogy ő már annyiszor látta.
De most beszéljünk a darabról.

Szereposztás:
  • Rácz tanár úr: Seress Zoltán
  • Boka: Wunderlich József
  • Nemecsek: Kerek Dávid e.h.
  • Áts Feri: Brasch Bence 
  • Geréb: Juhász Bence e.h.
  • Csónakos: Csiby Gergely m.v.
  • Barabás: Krasznai Vilmos e.h.
  • Kolnay: Turi Péter e.h.
  • Az idősebb Pásztor: Ember Márk m.v.
  • A fiatalabb Pásztor: Kövesi Zsombor
  • Csele: Reider Péter m.v.
  • Weisz: Szántó Balázs 
  • Richter: Kurely László m.v.
  • Leszik: Fülöp Kristóf e.h.
  • Szebenics: Tóth Máté m.v.
  • Janó, a grund őre: Borbiczki Ferenc
Persze többféle szereposztásban játsszák, hogy kiket láthattok még a szereplők bőrébe bújva, azt a Vígszínház oldalán tudjátok megnézni: https://www.vigszinhaz.hu/A_Pal_utcai_fiuk
A darabot Marton László rendezte, Grecsó Krisztián írta, a zenéket pedig a Dés László - Geszti Péter páros szerezte. A dalok tökéletes igazodnak a darab hangulatához. 
 
A három kedvenc dalom a darabból:
 
Felveszem a vörös ingem
 

 
Mindenki rágja



Mi vagyunk a Grund!
Ez a dal különösen közel áll a szívemhez, a szerenádkor ezt is énekeltük a tanárainknak. 
 
 

 
A teljes lejátszási listát a musical dalaival megtaláljátok itt: https://www.youtube.com/playlist?list=PLLr0-u0162hUH_61r9jqsaZlPEQ6gstPh

Fontosnak tartom kiemelni a páratlan színészi játékot ami az egész darabban jelen volt. Nagyszerű alakításokat láthattunk, olyan csodában lehetett részem, amiben nem lesz még egyszer. Ember Márkot és Wunderlich Józsefet már láttam korábban játszani, az is meghatározó élmény volt. Csiby Gergelyt ugyan még csak a Penny reklámban láttam, de azért Csónakosként sem volt utolsó. Az egyetemi hallgatók is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, méltó utánpótlások lesznek a darabban és a színház életében. Egyik színész nélkül sem lett volna ugyanaz a darab, amit láthattam, szóval köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett a darabban, vagy láthatatlanul is hozzátett a darabhoz.

Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik lehetővé tették, hogy megnézzem ezt az előadást. Köszönöm a tanároknak, akik elvittek minket, de legfőképpen köszönöm szépen Kerek Dávidnak, amiért ilyen tehetséges, mert ha ő nincs, az álmom beteljesülése még váratna magára. Ha tehetitek, és még nem láttátok a darabot, vagy akár láttátok már, mindenképpen nézzétek meg. Más szereposztásokról nem tudok nyilatkozni, de Dávid fantasztikus Nemecsek volt, bátran keressetek olyan alkalmat, amikor ő játszik. Meghatározó élmény lesz a számotokra, abban biztos vagyok. 

Mivel ez az év utolsó bejegyzése, szeretnék eredményekben és élményekben gazdag új évet kívánni. Gondoljátok át, hogy kik voltatok ebben az évben, kik szeretnétek lenni, és kik lehetnétek. Írjatok bakancslistát, én minden évben szoktam, általában hasznomra válik, de ha nem is sikerül teljesíteni, évek múltán jót fogtok szórakozni azon, hogy miket írtatok. Azt hiszem, ez a bejegyzés méltó lezárása lett az évnek. Békés, boldog új évet kívánok mindenkinek! 

2022. december 23., péntek

December 24

Sziasztok! Az utolsó napon Leiner Laurától a Mindig karácsonyt hoztam el nektek. 

Leiner Laura - Mindig karácsony

A történet három lány karácsonyát mutatja be nekünk, akikben a történet elején látszólag annyi a közös, hogy egymás mögött állnak a mozgólépcsőn december 23-án amikor egy prank videó miatt megállítják a lépcsőt. A történetben haladva azonban rá kell jönnünk, hogy több közös van bennük, mint az elején gondoltuk, és mint hinnék ők maguk.
Anna egy moziban dolgozik, szülei elváltak, apja egy hotelben tölti a karácsonyt az új barátnőjével, míg Anna az anyukájával van otthon, karácsony másnapján pedig ő is bemegy dolgozni, mint ahogy mentős anyukája. Karácsonyát talán Patrik mentheti meg, akivel a moziban találkozott.
Lucát nem vették fel az orvosi egyetemre ezért teljes önsajnálatba és melankóliába fordult. Ráadásul a család kitalálta, hogy idén egy hotelben karácsonyoznak az apja családjával, holott neki semmi kedve elmenni otthonról, a nagybátyja pedig igazán szeret csípős megjegyzéseket tenni. Lucában egyedül az a Facebook-csoport tartja a lelket, ahol napi szinten beszélgethet a sorstársaival, akiket szintén nem vettek fel a választott egyetemükre és szakjukra.
Bogi karácsonyra hazautazik Debrecenből, hogy az ünnepeket a családjával és a legjobb barátnőjével töltse, ám arra nem számít, hogy első szerelme, Kristóf is hazautazik karácsonyra a szüleivel Németországból, hogy idén ne a nagyszülők utazgassanak. 

A láthatatlan szálak kifejezetten izgalmassá teszik a történetet, nekem hangulatfüggő, hogy mikor éppen ki a kedvenc szereplőm. Úgy gondoltam, hogy ez tökéletes lezárása lenne az idei adventi naptárnak. Nem állítom biztosra, hogy jövőre is fogok hasonlót hozni, de annyi ötletem van, hogy lehet, hogy kitelik belőle még egy adventi naptár legalább. Köszönöm szépen mindenkinek, aki követte a naptárat, hamarosan hozok új bejegyzést :).

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek, és jó egészséget! Töltsétek ezt az időt a szeretteitekkel, és pihenjétek ki magatokat!

2022. december 22., csütörtök

December 23

Sziasztok! Ma egy filmet hoztam nektek, amely nagyon kedves a szívemnek, ugyanis tavaly karácsonykor az egyik barátnőmmel néztem meg. Szerintem a megjelenése óta ikonikus karácsonyi filmnek számít a Holiday, de mindenképpen bele szerettem volna tenni a naptárba, mert igazán szívet melengető film. 

A Holiday 2006. decemberében jelent meg, és hatalmas sikert aratott. Az alaptörténetet az adja, hogy két nő, Iris (Kate Winslet) és Amanda (Cameron Diaz) házat cserélnek, mert elegük lett az otthonukból és a környezetükben élő férfiakból. Irist megcsalta a barátja, vagyis inkább második vasként tartotta abban a bizonyos tűzben, aztán megkérte a másik barátnője kezét a közös munkahelyükön. Amanda egy filmelőzeteseket gyártó cég producereként dolgozik, és miután kiderül, hogy barátja megcsalta, kiadja az útját. A két nő végül házat cserél. Amanda nehezebben szokik bele Iris lakóhelyébe, ám váratlanul betoppan hozzá Iris bátyja, Graham (Jude Law). Iris megismerkedik Arthurral, Amanda idős szomszédjával, aki Oscar-díjas forgatókönyvíró, valamint Milessal (Jack Black) is. A történet rendkívül vicces, néhol érzelmes, és fordulatokban sincs benne hiány. A rendezők egyedi és különleges karácsonyi filmet alkottak, aminek nagyszerűségével nem sok karácsonyi film vetekedhet.


 A teljes filmet itt tudjátok megnézni, talán vállalható minőségben: https://onvideo.hu/video/157311190/holiday-online-teljes-film-2006/

De egyébként fent van Netflixen is.

December 22

Sziasztok! Ma egy zenét hoztam el nektek, ennek az adventi naptárnak az utolsó zenéjét. Mindenképpen szerettem volna a naptárba egy magyar karácsonyi zenét hozni, ami még nem lerágott csont, de mégis gyönyörű, magasztos és nem punk-rock :D.

A Kívánj igazi ünnepet! eredetileg egy Piramis-szám, amely eredetileg 1980-ban jelent meg. 2020-ban azonban a STRAND fesztivál néhány fellépője, nevezetesen Rúzsa Magdi, Lábas Viki (Margaret Island), Járai Márk (Halott pénz) és Horváth Tamás dolgozta fel a koronavírus idején. A dallal nemcsak az ünnepi hangolódást próbálták elősegíteni, hanem az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját is támogatták, és erre biztatnak minket is. 


 

2022. december 20., kedd

December 21

Sziasztok! Ma a Rezi mákos receptjét hoztam el nektek, ami nem egy ismert sütemény, nálunk mégis minden évben megtalálható a karácsonyi menüben. Nagymamám találta anno egy újságban az eredeti receptet, ám azóta néhány helyen átalakítottuk. Az eredeti receptet fogom elsősorban leírni, de zárójelben mellé teszem a saját verziónkat is. 

 Rezi mákos | Nosalty

Hozzávalók:

A mákos tésztához:

  • 1 tojás
  • 5 ek darált mák (mi csak egy kanállal teszünk bele)
  • 5 ek liszt (9 ek)
  • 5 ek cukor
  • 1 mokkás kanál szódabikarbóna
  • 2 dl tejföl 

A diós tésztához:

  • 1 tojás
  • 5 ek darált dió (1 vagy 2 kanál)
  • 5 ek liszt (9 ek)
  • 5 ek cukor
  • 1 mokkás kanál szódabikarbóna
  • 2 dl tejföl

A kakaós tésztához:

  • 1 tojás
  • 3 ek kakaópor
  • 5 ek liszt (9 ek)
  • 5 ek cukor
  • 1 mokkás kanál szódabikarbóna
  • 2 dl tejföl

A krémhez:

  • 9 dl tej
  • 8 ek búzadara
  • 25 dkg Rama
  • 20 dkg cukor
  • 2 cs vaníliás cukor

A tetejére:

  • csokimáz (csokoládé és vaj 2:1 arányú egyvelege) (ez az eredeti receptben volt így, egyébként bárhogy jó rá a csokimáz. Tortabevonó, olvasztott csoki, bármi)


Elkészítés:

A hozzávalókat a háromféle tésztához külön-külön összedolgozzuk, és egyesével megsütjük (előmelegített, közepesen meleg sütőben).
A krémhez a tejet a búzadarával felforraljuk, azaz tejbedarát készítünk.
A puha margarint a kétféle cukorral sima állagúra kikeverjük.
Miután a tejbedara kihűlt, a vajas krémet hozzáadjuk és összedolgozzuk.
A tésztalapokat a krémmel megkenjük (teljesen mindegy a sorrend, ahogy sikerül, attól is függ, eltörik-e valamelyik tésztalap).
A süti tetejét csokimázzal bevonjuk: a darabokra tört csokit megolvasztjuk, majd belekeverjük a feje mennyiségű vajat.

Közben találtam netes receptet is, és annyira nem dolgozik más számokkal, de én mindenképpen ezt a verziót szerettem volna megosztani veletek. Nem állítom, hogy elsőre tökéletes lesz, mert bár nem egy bonyolult sütemény, kicsit időigényes, és a végére elfogy az ember türelme :D. De nem is az a lényeg, hogy szép legyen, hanem, hogy finom.

 

2022. december 19., hétfő

December 20

Sziasztok! A mai alkalommal a Hull a hó címen megjelent könyvet hoztam el nektek. Bár én mindig Let it snow-ként hivatkozok rá, ugyanis a Netflix ilyen címen csinált belőle filmet.


A történet három író, John Green, Lauren Myracle és Maureen Johnson együttműködésével született meg. A történetben három karakter szemszögéből pillanthatunk be a karácsonyba. 
Jubilee szüleit bebörtönözték, ezért kénytelen vonattal a nagyszüleihez utazni, ám a vonat a havazások miatt megáll, így Jubilee a közeli Waffle House-ba indul melegedni, ahol összetalálkozik Stuarttal. 
Tobin régóta szeretné megvallani az érzéseit a legjobb barátjának, Angie-nek (akit mindenki csak Hercegemnek hív), ám úgy érzi, hogy Angie inkább JP-t kedveli. Elindulnak Keun bulijába a Waffle House-ba, ám az autó elakad a hóban, ezért gyalog kell folytatniuk kalandos útjukat. 
Addie biztos benne, hogy a barátja szakítani akar vele, amitől teljes depresszióba esik, ám a barátnői nem hagyják neki, plusz idő közben meg kell szereznie egy törpemalacot is. 
 
Kicsit beteg, de fordulatos és aranyos regény. Én talán tavaly olvastam utoljára, a filmet pedig még annál is régebben láttam, de nagyon imádom, az egyik kedvenc karácsonyi regényem. A filmben nyilván vannak eltérések, és ha választanom kéne, egyértelműen a könyv a jobb, de azért berakom ide nektek az előzetesét a filmnek, ha valakinek ehhez jönne meg a kedve.
 

 

2022. december 18., vasárnap

December 19

Sziasztok! A mai bejegyzésben az All I Want For Christmas is You felturbózott, rockosított verzióját hoztam el nektek.

A My Chemical Romance egy 2001-ben alakult emo, punk és rock műfajban tevékenykedő zenekar, amely 2013-ig volt aktív, majd egy hatéves szünet után 2019-ben visszatértek, és napjainkban is aktívak. Jelenleg négy taggal működnek, a testvérpár Gerard és Mikey Wayyel, valamint Ray Toroval és Frank Ieroval. Néhány korábbi tagjukat zűrös életvitelük miatt kitették a csapatból. A dal 2004-ben jelent meg a Christmastime in the 909 albumon, amin több másik előadó dala is szerepel. 
 

 

December 18

Sziasztok! Ma egy filmet hoztam nektek. Azt ígértem, hogy megpróbálok nem túl mainstream dolgokat hozni, de a Múlt karácsonnyal ezt lehet, hogy megszegtem. Őszintén bevallom, hogy én nagyon hadilábon állok a filmekkel, kevés karácsonyi filmet láttam, meg úgy egyáltalán bármilyen filmet. Nehezen ülök le filmet nézni, sorozatokra nincs is időm. Az az igazság, hogy én tudtam, hogy hogyan végződik a Múlt karácsony, de régóta érdekelt, és ezért beleraktam az adventi naptárba, hogy legyen indokom megnézni. Meg amiért rávegyem magam. Annyira bőgtem rajta, hogy az orrom teljesen bedugult. 

A Múlt karácsonyt 2019. novemberében 7-én mutatták be Magyarországon (érdekesség, hogy Amerikában november 8-án, az Egyesült Királyságban pedig csak november 15-én került bemutatásra). A film két főszereplője Katarina, azaz Kate (Emilia Clarke) és Tom (Henry Golding). Kate egy karácsonyi dolgokat árusító üzletben dolgozik, Jugoszláviából menekültek el anno a háború elől, hogy Londonban folytassák életüket. Családjával azonban nem ápol jó viszonyt, és mindig kilakoltatják, akiknél éppen lakik, mert elbénáz valamit, vagy srácokat visz fel az adott ember lakására. Kissé szeleburdi, és eléggé önző is, de így legalább volt potenciál a karakterfejlődés lehetőségében, és végül igazán szép és tapasztalatokkal teli utat járt be, hogy visszataláljon önmagához. Tom valahogy mindig keresztezi Kate útját, elképesztően aranyos a fickó, nekem talán az ő karaktere volt a kedvencem. A sok romantikus találkozásuk és kalandjuk annyira megmelengette és ugyanakkor fájdította is a szívemet. A mellékszereplők is jelentősek voltak a történetben, Kate nővére, vagy a 'Mikulás' nélkül egyértelműen színtelenebb lett volna a történet, kiemelkedő karakterekkel tűzdelték tele a filmet. A film egészen új oldalról közelíti meg a karácsonyt, és amellett, hogy egyszerre vicces és szomorú, rengeteg fontos témát jelenít meg elrejtve, vagy kevésbé elrejtve a filmben. Nem tolja feltétlenül az arcunkba, de eléri, hogy elgondolkodjunk bizonyos dolgokon.


A teljes filmet megtaláljátok itt: https://videa.hu/videok/film-animacio/uzoli-last.christmas.mkv-vo6Aiy86ac0TQKaG?fbclid=IwAR0TSxXtPoDz_ApluTqle-as7k-exF05jPOfAWKL4Ws8zjYwe0MhFrAFCcI

Valószínűleg sokan láttátok már a filmet, de megpróbáltam nem lespoilerezni azoknak sem, akik még esetleg nem nézték meg. 

2022. december 17., szombat

December 17

Sziasztok! Ma elhoztam nektek az utolsó karácsonyi ajándékötletes videót. 

Remélhetőleg már mindenkinek van valami elképzelése arról, hogy mit szeretne ajándékozni a szeretteinek, de ha még sincs, akkor mutatok nektek egy DIY ajándékötletes videót. Ugyan csak 3 ajándékötletet tartalmaz ez a videó, de igazán hasznos lehet. Sokáig gondolkodtam, hogy melyik videót válasszam negyediknek, mert tényleg rengeteg videó van ebben a témában a YouTube-on, szóval bátran böngésszetek, hátha találtok valami kedvetekre valót. 



2022. december 15., csütörtök

December 16

Sziasztok! Ma hólabda/kozáksapka receptet hoztam nektek, ki hogy hívja. Rengeteg változata van a sütinek, de egyet elhoztam nektek ide.

 Klasszikus hólabda

Hozzávalók:

A piskótához:

    8 tojás
    12 evőkanál meleg víz
    30 dkg cukor
    34 dkg liszt
    2 csomag sütőpor
    4 evőkanál keserű kakaópor (ha barna piskótát szeretnénk)

A krémhez:

    4 dl tej
    3 evőkanál liszt
    15 dkg vaj
    15 dkg porcukor
    1 csomag vaníliás cukor

A borításhoz:

    1 csomag kókuszreszelék

A csokimázhoz:

    2 evőkanál keserű kakaópor
    2 evőkanál cukor
    kevés víz
    5 dkg vaj



Elkészítés:

  1. A tojások sárgáját elkeverjük a vízzel, a cukorral. A lisztbe belekeverjük a sütőport (és a kakaóport), majd lassan hozzákeverjük a tojásos léhez.
  2. A tojások fehérjét habbá verjük, majd lassan ezt is belekeverjük a masszába.
  3. Egy gáztepsit kivajazunk-lisztezünk (vagy sütőpapírral borítjuk) és belesimítjuk a masszát. A sütőt 200 fokra melegítjük elő, majd 10 perc után visszavesszük a hőmérsékletet 170 fokra, és készre sütjük a piskótát. A színén látszik, hogy mikor jó már. A sütő ajtaját nem nyitogatjuk közben, a végén kitámasztjuk egy fakanállal, úgy hagyjuk kihűlni.
  4. Amikor kihűlt, a piskótából pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk.
  5. Közben elkészítjük a krémet: A tejet a liszttel lassú tűzön vagy gőz fölött, folyton kevergetve, sűrűre főzzük. A puha vajat a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük, majd belekeverjük a tejes masszába. A krémet hűtőbe tesszük és jól kihűtjük, hogy kenhető legyen.
  6. Amikor már minden hideg, elkezdjük a süti összeállítását. A kókuszreszeléket egy tálba tesszük. Két piskótakorongot összeragasztunk a krémmel, majd kívül is megkenjük, utána beleforgatjuk a kókuszreszelékbe. Ezt addig ismételjük, amíg el nem fogy a piskóta.
  7. Most elkészítjük a mázat: a kakaót elkeverjük a cukorral és adunk hozzá annyi vizet, hogy folyékony, de sűrű legyen. Lassú tűz vagy gőz fölött felfőzzük, majd belekeverjük a vajat is. Ezt is hagyjuk kissé kihűlni, majd egy kanállal ráegyengetjük a sütik tetejére. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen és kész is a kozáksapka.

Az eredeti receptet megtaláljátok itt: https://nlc.hu/advent_mezeskalacs/20221117/holabda-kozaksapka-recept/?fbclid=IwAR1CWh7d_3M7OaJn7ab7FhRlVAIfdFY5jhkeVeaYDzZCF3HXmRG2fqDiMAE
Valamint egy kicsit megbolondított verzió, ami nekem nagyon tetszett, hátha nektek is megjön a kedvetek hozzá: https://annuskam.hu/holabda/?fbclid=IwAR0_aS4qnzuV_yo4QO1mskdv8mbKd7fl7rKYcY7w44ts91sbPDl6-hTj9tE

2022. december 14., szerda

December 15

Sziasztok! Ma egy könyvet hoztam nektek. Sajnálom, hogy tegnap nem volt bejegyzés, de Bécsben voltam, aztán kimaradt. Majd talán utólag kirakom, de lehet, hogy idén kimarad a december 14-i bejegyzés. 

Catherine Rider - Csók New Yorkban 

A Catherine Rider írói álnév alatt valójában a Stephanie Elliott - James Noble szerzőpáros rejtőzik, és több romantikus regény született a kezük munkája alatt. A Csók New Yorkban Charlotte és Anthony történetét mutatja be két szemszögből. Charlotte a havazás miatt a reptéren ragadt karácsony napján, Anthonyt pedig nyilvánosan dobta ki a barátnője, miután kiderült, hogy megcsalta Anthonyt. A két fiatal végül együtt indul neki a New York-i éjszakának egy önsegítő könyv, a Hogyan tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben? utasításait követve. Összességében azt mondanám rá, hogy tökéletesen kiszámítható végkifejletet kaptunk, de én jól szórakoztam a történet olvasása közben. Karácsonyi kikapcsolódásnak tökéletes, ha egy cukormázas romantikus történetre vágysz.

2022. december 12., hétfő

December 13

Sziasztok! Ma ajándékötletes videóval készültem nektek.

Ez ismét egy olyan videó, amely a vásárolt ajándékokra helyezi a hangsúlyt. Sokan azt mondják, hogy juj, ha kézzel készítesz, az sokkal személyesebb, és többet ér, de vásárolt ajándékok is lehetnek ugyanolyan hasznosak, és kedvesek a megajándékozott szívének. Ugyanez igaz arra, ha élményt ajándékozunk. Ha van rá anyagi keretetek, bátran ajándékozzatok színházbérletet, koncertjegyet, fesztiválbérletet, vagy amiről úgy gondoljátok, hogy tetszene a másiknak. A karácsony egyébként is arról szól, hogy töltsünk minél több időt a szeretteinkkel.


 

2022. december 11., vasárnap

December 12

Sziasztok! A mai napon egy recepttel készültem nektek, amely valószínűleg gyakori vendég az ünnepi asztalon.

 Diós-vaníliás hókifli | Nosalty

Diós hókifli

Hozzávalók:

  •    26 dkg finomliszt
  •    22 dkg margarin
  •    2 csomag vaníliás cukor
  •    5 dkg porcukor (+ kb 5 dkg a hempergetéshez)
  •    7 dkg dió (darált)
  •    1 db tojás


Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk, patkókat formálunk, és előmelegített sütőben kb 180 fokon 5-7 perc alatt megsütjük. Nem szabad sokáig sütni, ha már picit barnul a süti alja, akkor már jó is. Még melegen porcukorba forgatjuk. Ebből az adagból kb 25-30 db kifli készül.


Az eredeti receptet megtaláljátok itt: https://www.nosalty.hu/recept/dios-hokifli-nikszitol


December 11

Sziasztok! Ma egy zenét hoztam nektek.

Az All Time Low egy amerikai punk-rock zenekar. 2003-ban alakultak négy taggal, és napjainkig aktívak. Nyolc stúdióalbumuk jelent meg az évek alatt. A Fool's Holiday a Punk goes Christmas albumon jelent meg az album második dalaként. Nekem ez az egyik kedvenc karácsonyi dalom, nem volt kérdés, hogy helyet kap itt az adventi naptárban. 


 

2022. december 10., szombat

December 10

Sziasztok! A naptár mai bejegyzése egy filmet tartalmaz. Fogadjátok szeretettel! <3

 

A Holidate (avagy Alkalmi randevú) egy 2020-ban megjelent film, amely az év további ünnepeire is kiterjed, bár a karácsony kap benne központi szerepet. A két főszereplő, Sloane (Emma Roberts) és Jackson (Luke Bracey) útjai többszörösen keresztezik egymást miután balul elsült karácsonyaikat próbálják kiheverni. Sloane az egyetlen szingli a családban, és nehezen viseli, hogy mindenki párt akar neki keresni, ezért nagynénje példáján alapulva megkéri Jacksont, hogy legyen a Holidate-je. Tehát minden ünnepet, amit a családjával tölt az ember, közösen töltenek Sloane hibbant családjával. Elképesztően vicces film, én valamikor ősszel néztem meg, de újra kell néznem karácsonykor is. Rengeteg komikus szituáció van benne ami egyrészt a szereplők jelleméből fakad, másrészt az adott helyzetekből, harmadrészt pedig a páratlan színészi játékból.

(Bocsi az angol előzetesért, de a magyar szinkronos verziója förtelmes, a feliratosat pedig nem engedi beilleszteni)

2022. december 8., csütörtök

December 9

Sziasztok! Ezúttal egy újabb karácsonyi ajándékos videót hoztam nektek, és ahogy ígértem, most a kézzel készített ajándékoké lesz a főszerep :).

Aki szeret kreatívkodni, valószínűleg találkozott már Csorba Anita nevével különböző DIY videók kapcsán, vagy a lakásdekorációs, szobaátalakítós videói apropóján ismeri. Habár számtalan kreatív ajándékötletes videója van, megpróbáltam kiválasztani egyet, ami alapján nekem születtek kreatív ötleteim. 



2022. december 7., szerda

December 8

Sziasztok! Ma ismét egy receptet hoztam nektek. Én eddig meg voltam róla győződve, hogy a fatörzstorta egy bonyolult sütemény. Hát, egyáltalán nem az. Részben ezért is hoztam el nektek a receptjét. 

 Csokoládés fatörzs, egy bámulatos finomság, ami az ünnepek hatalmas  kedvence! | Cake recipes, Desserts, Yummy food

 Hozzávalók:

  •     piskótalap
  •     20 dkg vaj
  •     20 dkg porcukor
  •     3 db tojás
  •     15 dkg cukor
  •     2 púpozott ek kakaó
  •     1 db narancs


Elkészítés: 

A kihűlt piskótát nedves konyharuhába feltekerjük. A 3 tojást a 15 dkg cukorral, a 2 kanál kakaóval és a narancs héjával simára keverjük, gőz fölött sűrűre főzzük. A tűzről levéve kihűtjük, majd hozzákeverjük a porcukorral habosra kikevert vajat.

Ezzel a krémmel töltjük meg a piskótatekercset, a külsejét is bevonjuk a krémmel, és villával megcifrázzuk. Hosszúkás tálra tesszük, tetszés szerint díszítjük.

4-6 órára hűtőbe rakjuk, tálaláskor ferdén szeleteljük.

Az eredeti receptet itt találjátok: https://www.mindmegette.hu/fatorzs-torta.recept/?fbclid=IwAR3zBxbsmc9BJVd05yompYpHwUAfQCcU40v--akUfFeG3fZ2NPGZanxlXQE
Mégegy recept, amiben a piskóta receptje is megtalálható, ha inkább magatok készítenétek el, bolti piskótalap helyett: https://www.nosalty.hu/recept/fatorzs-torta-ahogy-kirzsuzs-kesziti?fbclid=IwAR1Qg2q1FZ3TECerGykxMmV98fWyUGPjJR6k4K9e1dsX6WIL1jRZmt17dCY

2022. december 6., kedd

December 7

Sziasztok! Ma Rácz-Stefán Tibor egyik könyvét hoztam el nektek. 

Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot

A könyvet két szemszögből olvashatjuk, Panka és Bastien szemszögéből is. Panka 17 éves, nevelőszülőknél él és gyakornokként dolgozik egy kiadónál. Bastien egy francia író, akinek egy baleset következtében amputálni kellett az egyik lábát, és múltbeli traumái árnyékában még íróként is bizonyítania kell. Panka senkit nem enged közel magához, mert túl sokszor kellett már csalódnia. Ám Bastien dedikálásának szervezésébe néhány hiba csúszik, a talpraesett lány pedig megpróbál minden tőle telhetőt megtenni, hogy elsimítsa a hibákat, és közben egyre közelebb kerül Bastienhez. Amellett, hogy elképesztően aranyos és romantikus karácsonyi történet, mélyebb témákat is nagyszerűen mutat be, mint például a traumáink feldolgozása, vagy az önelfogadás.

2022. december 5., hétfő

December 6

Sziasztok! A mai adventi naptár bejegyzés kissé nehézkesen született meg, ugyanis korábban én nem láttam a Grincset, szóval úgy döntöttem, hogy megnézem.

A Grincs (2000) - Teljes film adatlap - Amerikai-német vígjáték családi  fantasy - 2000 - awilime magazin

Még friss az élmény, szóval aki nem ismeri, annak mesélek kicsit róla. Kifalva lakói, a Kik, imádják a karácsonyt, ez a kedvenc ünnepük, már jóval előtte visszaszámolnak és készülődnek. A Grincs (Jim Carrey) egy hegyen él, távol Kifalva lakóitól, mert utálja a karácsonyt és a Kiket is. Cindy Lou-Ki (akit Taylor Momsen alakít, igazán zseniálisan) azonban egy véletlen folytán összetalálkozik a Grinccsel és elbűvöli a története, miután ő maga is úgy érezte, hogy elveszett az ünnep valódi lényege. Megismerjük a Grincs történetét, valamint azt is, hogy hogyan próbálja ellopni a karácsonyt. A párosuk számomra elképesztően aranyos és vicces volt, de mégis teljesen átjött mellette az üzenet. Ez a film belopta magát a szívembe. Figyeljetek arra, hogy akin tudtok, segítsetek, és ne csak most, hanem mindig, és legyetek kedvesek egymással. A karácsony tényleg nem az ajándékokról meg a giccsről szól, hanem arról, hogy együtt legyünk, és szeressük egymást. 

A filmet itt tudjátok megnézni: https://videa.hu/videok/film-animacio/a-grincs-2000-1080p-magyarul-online-teljes-film-q3bgdIK0Sk8J3ojh




2022. december 4., vasárnap

December 5

 Sziasztok! A mai adventi bejegyzésben egy karácsonyi zenét szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. 


A Why Don't We egy (jelenleg éppen szüneten lévő) öttagú fiúzenekar, amely 2016-ban alakult. A srácok most nagyjából 23 évesek, tehát körülbelül 16 évesen kerültek a szakmába, amolyan második One Directionként. Ennek ellenére a fiúk nagyon tehetségesek, én rengeteg zenéjüket szeretem. A zenekar több karácsonyi dalt is kiadott az évek során, ezért nem volt könnyű választanom közülük. A Kiss You This Christmas 2017-ben jelent meg.

2022. december 3., szombat

December 4

Sziasztok! Ezen a napon egy könyvet hoztam nektek az adventi naptárban.

Ashley Elston 10 vakrandi, hogy megtaláld a nagy Őt című könyve nem tűnik karácsonyi regénynek. Sőt, a borító alapján egy habos-babos nagyon romantikus, cukormázas sztorit látunk magunk előtt. Ami egyébként nem teljesen hamis elképzelés, de számomra jóval több volt ez a történet. Sophie nagy reményekkel indul neki a karácsonynak a barátjával, Griffinnel, ám a barátja szünetet akar tartani, ezért a lány elutazik az olasz-amerikai rokonságához, hogy ott töltse a karácsonyt, ahol a gyerekkora nagy részét is töltötte. A nagymamája miután értesül a szakítás híréről, parancsba adja, hogy a család minden tagjának szerveznie kell egy vakrandit Sophie számára. A népes és igen furcsa család meghökkentőbbnél meghökkentőbb randikra küldik Sophie-t, ám az igaz szerelem nem ott várja a lányt, ahol ő feltétlenül várná. Nagy hangsúlyt kapott a család és a barátok, sokkal nagyobbat, mint a szerelem és ez így volt tökéletes. Rengeteg nevettető pillanatban volt részem az olvasása alatt. 

Ashley Elston - 10 vakrandi, hogy megtaláld a nagy Őt

2022. december 2., péntek

December 3

Sziasztok! Ma egy karácsonyi ajándékötletes videót hoztam nektek.

Idén nagyon meg vagyok lőve a karácsonyi ajándékokkal, elképesztően beúsztam velük, nagyjából fogalmam sincs, hogy mit adjak néhány embernek. Gondolom ez a helyzet nem ismeretlen számotokra, ezért úgy döntöttem, hogy hozok nektek egy-két inspiráló videót, ha már konkrét ötlettel nem tudok szolgálni. Amivel meg tudnék, azt meg nem teszem ki, mert az ajándékozottak többsége olvassa a blogomat.

Azért Fruzsi videóját hoztam elsőnek, mert ezek inkább ilyen rendelgetős ötletek, és idő, amíg megérkezik. Sokaknál ez nem opció, mert zsebpénzi keretek között próbál hasznos és kreatív ajándékokat készíteni, de ők se aggódjanak, hozok olyan videót is. Fruzsit valószínűleg sokan ismeritek, szerintem nagyszerű vlogger, videóiban a divat mellett utazásélményeiről is mesél, valamint púdermentes podcastjén további fontos témákat beszélnek át hétről-hétre Havasi Virággal.  


2022. december 1., csütörtök

December 2

Sziasztok! A mai napra egy receptet hoztam nektek, amely nemcsak karácsonyra, hanem egyéb alkalmakra is tökéletes.

 

Fahéjas-diós csillagok  

 Hozzávalók 4-6 főre, kb. 45 darab közepes méretű csillaghoz:

  • 50 dkg darált dió, vagy mandula
  • 25 dkg porcukor
  • 3 db tojásfehérje
  • kb. 5 ek liszt
  • 1 cs vaníliás cukor
  • kb.  3 tk fahéj



Elkészítés:

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd a porcukrot kanalanként hozzáadjuk, közben pedig robotgéppel folyamatosan keverjük. A kemény, cukros habból egy tálba félreteszünk 7-8 evőkanállal, a végén ezzel fogjuk megkenni a csillagokat. A darált diót vagy mandulát, a vaníliás cukrot, a fahéjat és a lisztet hozzáadjuk a habhoz és jól elkeverjük. Egy jól gyúrható masszát kell kapjunk. A tésztát porcukorral beszórt nyújtódeszkán kb. fél centiméter vastagságúra kinyújtjuk és csillagokat szúrunk belőle. A kiszúrt csillagokat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A sütőt előmelegítjük 120 fokra, majd kb. 15 percig sütjük a sütiket. A sütőből kivéve mindegyik tetejét megkenjük a félretett tojáshabbal és tegyük vissza további 5 percre a sütőbe. Pici fahéjjal és / vagy cukorgyöngyökkel megszórva kínáljuk. 


Az eredeti recept linkje: https://www.sylviagasztroangyal.hu/karacsonyi-fahejas-dios-csillagok/

2022. november 30., szerda

December 1

Sziasztok! Az elmúlt időben meglehetősen kevés bejegyzést olvashattatok tőlem, amelynek az oka részben az, hogy készültem nektek egy meglepetéssel. Néhányan tudják rólam, hogy adventi naptár-mániás vagyok, ezért kitaláltam, hogy ide is készítek egyet. Ez azt jelenti, hogy minden nap hozok majd bejegyzést nektek, egészen december 24-ig. Ezek kisebb bejegyzések lesznek, egy-egy zenével, könyvvel, filmmel, vagy sütirecepttel, de elszórva egy-két ajándékötletes videó is lesz benne. Ezzel próbálom megalapozni egy kicsit nektek is a karácsonyi hangulatotokat, hogy kellemes legyen a készülődés. Megpróbáltam nem a legklisésebb dolgokat összeszedni, mint például a Reszkessetek betörők! vagy a Last Christmas. Persze, lesznek benne ismertebb dolgok, de próbáltam új színt vinni a karácsonyba egy kicsit. 

Kezdjük is egy zenével, ami annyira azért nem karácsonyi, hogy mindenki azonnal elhagyja az oldalt, hogy ilyenkor még hova karácsonyozunk. A 12 days of a pop punk Christmas a közismert 12 days of Christmas angol karácsonyi dalnak a punkosított verziója. A dal a Punk goes Christmas album deluxe verzióján hallható, amely 2015. novemberében jelent meg. (Az eredeti album 2013. november 5-én jelent meg a Fearless Records gondozásában) A dal előadója a Sunrise Skater Kids, ami egy Jarrod Alonge által alapított kitalált banda. Jarrod Alonge alternatív zenén belüli művészeket, alműfajokat és sztereotípiákat parodizál ki. Hallgassátok ti is kellő szeretettel és humorral! <3


 

2022. november 9., szerda

Bessenyei Gábor - Tested és lelkem

Sziasztok! A mai napon egy könyvet hoztam nektek, amit már nagyon régóta el szerettem volna olvasni, de most az elmúlt pár hétben sikerült elolvasnom, és abszolút felülmúlta az elképzeléseimet.




Bessenyei Gábor regényének két főszereplője Orosz Luca és Kemenes Bálint. Bálint focizik, YouTube-csatornát üzemeltet a barátaival, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ráadásul Lucával is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Egy baj van: Luca Bálint legjobb haverjával, Áronnal jár. Luca gyönyörű lány, okos és magabiztos is. Aránylag népszerű, eljár bulizni a barátaival, ráadásul Áronnal alkot egy párt, aki a suli egyik alfahímjének tekinthető. Azonban az egyik nap meztelen képek kerülnek ki róla az internetre, amit csakis egyetlen embernek szánt, és most rajta csámcsog az egész suli, a környék, és fogalma sincs, hogyan nézhetne így az emberek szemébe, vagy egyáltalán tükörbe.
Az egész történet Bálint szemszögéből íródott, ami szerintem hiteles, és talán az ő szemszögéből volt tökéletes ez a történet. Mivel az író is férfi, sokkal valósághűbben át tudta adni Bálint gondolatait, mintha egy női író tette volna ugyanezt. Persze, vannak női írók, akik színvonalasan tudnak fiúszemszögből írni. Rengeteg témát ölel fel a regény, és mindegyik elképesztően fontos. Bosszúpornó, érzelmileg zsaroló párkapcsolat, pályaválasztás, lányok és fiúk közötti kapcsolat, és társai.
Fantasztikusan mutatta be Luca vívódásait Bálint szemén keresztül, tökéletesen átjött a néha meg nem értettség, a szégyen. Közben nem elhanyagolható Bálint karaktere sem, aki vérbeli pasiként viselkedett, nem mindig tudta megérteni, és átérezni Luca fájdalmát és helyzetét, nem is próbálta titkolni, hibázott is, de beismerte. Hatalmas utat járt be a karakterfejlődése, miközben a saját maga harcait is vívta, de Lucáért és Luca mellett is harcolt és kiállt. Rá kellett ébrednie, hogy nem az az ember, akinek ő gondolta magát, és ezek a belső lelki tipródások nagyon átjönnek a történetben. Külön kedveltem Bálint húgát, Petrát is, ahogy egymáshoz viszonyultak, az igazi tesós párbeszédeiket, de azt is, ahogy végig támogatták egymást.
Kellett egy kis idő, hogy leülepedjen bennem a történet, és hagytam is, direkt nem olvastam rá más történetet, hogy el tudjak gondolkodni rajta, és meg tudjam emészteni. Abszolút a kendőzetlen valóságot mutatta be, hogy mennyire gerinctelenek tudnak lenni az emberek, hogy mennyire elveszítik egyesek a fejület az online térben és azt hiszik, hogy mindent megtehetnek következmények nélkül. Tökéletesen reprezentálja, hogy egyesek kamionként gázolnak végig embereken, mert nem fogják fel, hogy mekkora károkat tudnak okozni ezzel mások lelkében, hogy a másikra ez hogyan hat.
Engem nagyon sok mindenre tanított ez a könyv, és szerintem mindenkinek tanulságos és emellett maximálisan élvezhető olvasmányélményt adhat. 

Szeretnélek megkérni benneteket, hogy tényleg legyetek nagyon óvatosak. Ne küldjetek senkinek meztelen képeket magatokról, olyat meg pláne nem, amin látszik az arcotok is!
Ha mégis ilyen helyzetbe kerülnétek, ne féljetek segítséget kérni, mindig lesznek olyan emberek, akik mellettetek fognak állni.
Ha nem tudtok, vagy nem mertek ismerősöktől segítséget kérni, keressétek a 0-24-ben hívható ingyenes telefonos segélyvonalakat.
Kék vonal: 116-111
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok
Szövetsége (LESZ): 116-123

2022. október 19., szerda

"Sosem vonzott a színház" - beszélgetés egy színházas blog írójával

Sziasztok! Ezen a szerdán Dági Rebekával, a Színpadias blog alkotójával beszélgetek. Rebi egy színházzal és színdarabokkal kapcsolatos blogot vezet. Én egy netes fórumon ismerkedtem meg vele, és ennek kapcsán dolgoztunk és dolgozunk is együtt. Most pedig az a megtiszteltetés ért, hogy elvállalta az interjúfelkérésemet :).

 

Én mondhatni elég jól ismerlek, de szeretném, ha az olvasóknak is mondanál pár szót magadról.

Kicsit nehéz erre a kérdésre úgy válaszolni, hogy ne azokat a száraz információkat soroljam, ami jó eséllyel nem érdekel senkit. Egy színházszerető, Finnország mániás leendő újságíró vagyok, aki sokkal jobban kedveli Geréb Dezső karakterét, mint a közönségkedvenc Pál utcaiakat, és minden nehézség nélkül képes addig elemezni a karakterét, amíg meg nem győzi a beszélgetőpartnerét arról, hogy Gerébet lebecsülik. Ami ezt leszámítva valamilyen szinten érdekes lehet, az az, hogy a személyiségem teljes, és totális paradoxonok felsorakoztatása. Például előszeretettel írok férfiak szerelméről szóló történeteket, de nem szeretem, amikor a hozzám hasonló emberek fetisizálják az LMBT+ tagokat csak azért, mert menő erről írni, vagy esetleg szexi ilyet olvasni.
 


Életedben meghatározó szerepet tölt be az írás. Mióta írsz?
 
Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nagyjából nyolcadik osztályos korom óta, ami durván tíz évet jelent. Ha azt az időszakot szeretném belőni, amióta úgy írok, hogy azt nem tartom borzalmasnak, és nem szégyellem mások előtt, az valahol 2018 környékén lehetett. Ez már csak azért is vicces, mert középiskolás koromban jelentek meg cikknek csúfolt rövidke írásaim a helyi hírlap Sajtó és Tanulás rovatában, és mindenki büszke volt rám miatta, díjat is kaptam, de ha mai fejjel elolvasok akár egyet is ezek közül, akkor nem értem, hogyan jelenhettek egyáltalán meg.
 
Volt ennek köze ahhoz, hogy újságírói irányban mentél tovább?
 
Igazából már a középiskolámban is kommunikáció- és médiatudományt tanultam, tehát nálam ez valahol általánosban kezdődött, amikor a magyartanáromtól egy fogalmazásra nagyon jó értékelést kaptam, és megdicsért. Persze egy szakközépiskolás kommunikáció szak semmi érdemleges dolgot nem ad, szimplán érettségivel hagytam ott a középiskolát, és elenyésző volt a hasznos információk száma. Persze próbált az iskolám olyan tárgyakat összeállítani, amiket fontosnak véltek a kommunikáció- és médiatudományhoz, de alapvetően nagyjából két dolgot tanultam meg négy év alatt, aminek hasznát vettem az egyetemen - és az egyetemen azt is máshogy tanították.
A pályaválasztásom tehát valahol általánosban indult, de amikor egyetemre mentem, az azért volt, mert nem éreztem úgy, hogy bármi mást tudnék csinálni íráson kívül. Elég introvertált vagyok, és olyan helyzetekben, ahol nem én vagyok nyeregben, abszolút meg vagyok lőve. Úgy éreztem, az írás az egyetlen dolog, amiben annyira otthon vagyok, hogy félre tudjam tenni a nehézségeimet, és jó újságíró váljék belőlem. Az élet erre némileg rácáfolt, de még próbálok visszatalálni ahhoz az énemhez, aki hitte, hogy sikerülhet.
 
Én őszintén remélem, hogy sikerülni fog. Ráadásul a blogolás is teret ad annak, hogy meg tudj mutatni a világnak egy szeletet magadból anélkül, hogy komolyabb személyes interakciót igényelne. Honnan jött a blogod ötlete? Mióta tervezed megvalósítani?
 
A blog ötlete egy volt tanárnőmtől jött. Korábban említettem a Sajtó és Tanulás (röviden SÉTA) programot. Ez nagyjából úgy működött, hogy a helyi iskolák túlnyomó többségében volt egy tanár, aki kapcsolatban állt a(z akkor még nem kormánypárti) Dunaújvárosi Hírlap SÉTA programjáért felelős újságíróval, és ez a tanár küldte el a diákok által írt kis szösszeneteket az újságnak, ahol ez a bizonyos újságíró döntötte el, melyik érdemes arra, hogy bekerüljön. Persze a SÉTA tanárok átnézték a nekik küldött szövegeket, és ha kellett, visszaküldték javításra. Én anno nagyon sok bátorítást, tanácsot kaptam attól a tanárnőmtől, aki ezzel foglalkozott, és mivel a középiskola négy éve alatt három évig tanárom is volt valamilyen jellemzően szakmai tárgyból, kialakult közöttünk egy olyan kapcsolat, ami azóta sem szűnt meg, holott 2016-ban érettségiztem. A kezdetekben havonta egyszer írtam e-mailt tanárnőnek, volt, hogy többször is. Mostanra ez a szám csökkent, de még mindig beszélünk, és ha úgy adódik, hozzá fordulok tanácsért. Vagy épp leírom neki az élményeimet. Amikor elkezdtem színházba járni, mesélni kezdtem neki a darabokról, és egyszer, nagyjából két évvel ezelőtt azt mondta, tetszik neki, hogy a művészetek bűvkörében élek, és szerinte ezzel kezdeni kéne valamit. Javasolta, hogy beajánl Kálnay Adélhoz (ő egy József Attila-díjas költő/író), de a blogolás/vlogolás ötletét is felvetette. A kezdetekkor ezt elég elutasítóan kezeltem, nem éreztem azt, hogy lenne elég tapasztalatom ehhez, hiszen senki nem tanított meg arra, hogyan kell szakmai szemmel nézni egy színdarabot, és nem éreztem úgy, hogy a saját tudásom elegendő lenne. Idén májusban, miután a Szerelmek városáról írtam tanárnőnek, megint felmerült köztünk ez a téma, és azóta egészen kecsegtető volt a gondolat, egy barátomtól kértem is színházi elemzéssel kapcsolatos anyagot (ő az MKE-n tanul, volt ilyen jellegű órája), annyira eltökéltem, hogy megcsinálom a blogot. Végül szeptemberben vágtam bele, és bár nem vagyok profi, és továbbra sem tudom, mit kell figyelni egy színdarabban, azért igyekszem, és élvezem, amit csinálok.
 
Milyen gyakran jársz színházba? Honnan jött számodra a színház szeretete?
 
Viszonylag ritkán járok színházba, mert nem a legolcsóbb elfoglaltság, ezt leszámítva leginkább barátokkal szeretek menni, velük pedig nehéz egyeztetni. Nagyjából két- vagy háromhavonta van alkalmam elmenni, ennél sűrűbben csak nagyon különleges esetekben.
Ami a színház szeretetét illeti... Ez egy elég bonyolult dolog, mert sosem vonzott a színház. Általános iskolában sokszor rá voltunk kényszerítve arra, hogy megnézzünk valamit, és sosem igazán érdekeltek azok a darabok, amiket néztünk. Aztán nyolcadikos koromban volt egy nem kifejezetten jó tapasztalatom a Monte Cristo grófjával. Nem egy tizennégy évesnek való darab, azt kell mondjam, de a másodunokatestvérem játszott benne egy kisebb szerepet, úgyhogy elmentünk a családdal megnézni. A legnagyobb gond az volt, hogy nem értettem, mi történik a színpadon, túl sok volt a történés és a karakter, fogalmam sem volt arról, hogy voltaképpen mit is láttam. Ez eléggé meg tudja határozni a színházhoz való hozzáállást. Szívesen újranézném a darabot, hátha most több dolgot értenék belőle, mert egyébként néhány dalt a mai napig hallgatok belőle, és a szereplőválogatást is nagyon szeretem, így remélem, egyszer lesz lehetőségem megint megnézni, és pozitív tapasztalatot is szerezni vele. Aztán valamikor 2019 környékén talán a rádióban hallottam a Vígszínház Pál utcai fiúkjának a Mi vagyunk a grund című dalát, és ami ott felkeltette a figyelmem, az az egyik énekhang volt. Közben sikerült belecsöppennem a Pál utcai fiúk fandomba is, mondhatni, egyik dolog hatott a másikra, és mire észbe kaptam, már meg szerettem volna nézni a darabot, és az első adandó alkalommal vettem is rá a jegyet. Azt hiszem, nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, Wunderlich József énekhangja keltette fel korábban a figyelmemet, és miatta szerettem volna leginkább megnézni a darabot. Csakhogy épp akkor jöttek be a kettős szereposztások, akkor váltották le Vecsei H. Miklóst is Dino Benjaminra, és azon az előadáson, amire jegyet vettem, nem Wunderlich József volt Boka. Mivel elsősorban az ő színészi képességeire voltam kíváncsi, kerestem egy darabot, aminél nem volt kettős szereposztás, és érdekelt is - így vettem végül jegyet a Padlásra. A többi meg már történelem, ahogy azt mondani szokás.
 

 
Számos darabot láttál azóta. Van közülük kedvenced?
 
Ez egy nagyon nehéz kérdés, nem tudom eldönteni, mi alapján kéne választanom. Ha az alapján döntenék, hogy melyik darabtól kaptam a legtöbbet, a Pál utcai fiúkat mondanám, mert rengeteg embert ismertem meg ennek köszönhetően, akik nagyon fontosak számomra, és a Mi vagyunk a grund című dal aktualitása is lenyűgöz. Ha olyan darabot mondanék kedvencnek, amit kismilliószor láttam már - online és színházban is -, mégsem unom, a Padlást mondanám. Ha a legjobb színházi élményemet kellene mondanom, A nagy Gatsbyt emelném ki. Ha a legnagyszabásúbb előadást kérdeznéd, akkor pedig A szerelmek városát mondanám. De hogy kedvenc darabom van-e... Nos, valószínűleg nincs. Most talán A diktátort mondanám, mivel azt láttam utoljára, de ha november végén kérdeznéd ugyanezt, miután újranéztem A nagy Gatsbyt, akkor az lenne a válaszom.
 

 
Említetted az interjúnk elején Gerébet. Mondhatjuk, hogy ő a kedvenc karaktered, vagy van valaki más, aki nála is különlegesebb helyet foglal el a szívedben?

Ha elsősorban darabokról van szó, akkor nincs olyan karakter, akit jobban szeretnék, mint Gerébet. Akit talán ki tudnék emelni, az Báptiszt a Szerelmek városából, mert ő egy hihetetlenül tiszta, elképesztően ártatlan karakter, ugyanakkor ebből a darabból Pier Franszoát is nagyon kedvelem, aki viszont teljesen Báptiszt ellentéte, egy romlott, kissé ijesztő figura, aki elképesztő gonoszságokat művel. Azt hiszem, mindkét esetben a színészi játék teszi teljessé a karaktereket, emiatt kedvelem őket annyira.
 
Milyen darabokat szeretnél még nagyon megnézni?
 
Az új bemutatók közül A kastély és a Szeget szeggel az, ami mindenképpen érdekel. A kastélynak a nyílt próbáján ott voltam, az alapján nagyszabású előadásnak tűnik, emiatt feltétlenül látnom kell, a Szeget szeggel pedig egy Shakespeare komédia, ami önmagában elég ahhoz, hogy érdekeljen.
Korábbi bemutatók közül a Mondjad, Atikám! érdekel nagyon, az Anna Kareninát is szívesen megnézném, illetve ha véletlenül, valami csoda folytán visszahoznák színpadra a Baalt, akkor azt mindenképpen szeretném megnézni.
 
A kastély nyílt próbájáról írtál a blogodon is, ezt ti is elolvashatjátok az alábbi linken: https://szinpadias.blogspot.com/2022/10/bodo-viktor-nem-vagyok-nyilt-probak-hive.html
Mik a további terveid a bloggal? Megosztanál velünk valami kulisszatitkot a következő bejegyzéssel kapcsolatban?
 
Nos, volt egy nagyobb tervem, ami sajnos csődöt mondott. Egy interjút terveztem, de az alany nem igazán működött közre ebben, így végül megköszöntem, hogy elvállalta, és azt javasoltam, ne raboljuk egymás idejét. Ezt leszámítva nagyobb volumenű terveim nincsenek, november végén A nagy Gatsbyről mindenképpen szeretnék írni, illetve lesz egy interjúm egy egyetemi feladathoz, ha az alanya beleegyezik, a vele készült beszélgetést szeretném megosztani, mert a színház a központi témája lesz, és azt hiszem, érdekelnének az ottani kulisszatitkok másokat is. Ezt követően pedig igyekszem minél többször meglesni egy-egy darabot, vagy színházzal kapcsolatos programokra menni, hogy minél több bejegyzést tudjak írni. 
 
 
Rebi blogját megtekinthetitek ezen a linken: https://szinpadias.blogspot.com/. Mindenképp pillantsatok rá, főként színház- és kultúrakedvelő embereknek ajánlom, de bárki örömét lelheti az olvasásában. Nekem már meghozta néhány színdarabhoz a kedvem :).
 
Közérdekű információ!! 
Sajnos nem tudom megígérni, hogy ezentúl is rendszeresen lesznek részek, mert az egyéb elfoglaltságaim, de főként a suli miatt nincs rá annyira időm. Mindenképp hozok majd nektek bejegyzéseket, mert vannak még ötleteim, de én kezdem érezni a bejegyzéseimen, hogy kevésbé tudok rájuk koncentrálni, és nem szeretném, hogy ez rámenjen a blogom minőségére, vagy arra, hogy miért szeretem ezt csinálni, és muszájossá, erőltetetté váljon. Köszönöm mindenkinek a megértését, hamarosan újra jelentkezem <3.

2022. október 12., szerda

10 kedvenc fiú karakterem

Sziasztok! Ezen a héten tíz kedvenc könyvbeli fiú karakteremről hoztam nektek egy listát. 


Pósa Richárd (Leiner Laura - A Szent Johanna gimi)
 
Akik nem ismerik, nekik is be szeretném mutatni Ricsit. Valahol a sorozat második kötete környékén berasztásította a haját, később piercingje lett és magára tetováltatta a barátnője nevét héberül. Ricsi tagja volt a Jalapeño bandának, majd megalapította saját bandáját System of a Korn néven, később pedig Katával alakított egy duót. Nekem nagyon bejön a zenei ízlése is, de ennél sokkal jobban kedvelem a tiszta szívét, és az őszinte szeretetet, amivel Virágot szereti. Az ő kapcsolatuk a kedvencem az egész Szent Johanna Gimiben, mert bármennyire is különböznek, jobban összeillenek, mint bárki más. Ricsit nem az eszéért szeretjük, a kémiatudásáért meg pláne nem, de nekem ő egy nagyon megfogható karakter, akivel szívesen találkoznék, ha létezne. 
 

Pap Dominik (Leiner Laura - Iskolák Országos Versenye II. trilógia)
 
Dominikot nagyon sokan félreismerik a történetben, ezért megpróbálom úgy bemutatni, hogy az igazságot mondjam el. Dominikot mindenki az alapján ismeri a történetben, persze csak a történetben, hogy verekedésbe keveredett, és ezért feljelentették. Igen, ez igaz. De az is igaz, hogy meg akart védeni egy lányt, és ezért estek neki, ő meg védekezett, meg persze valamennyire támadott is, miután felment az agyvize. Benne volt, nem lehet tagadni, de nem ő volt az egyetlen hibás, nem ő kezdte. Dominik motorozik, cigizik és eljár kocsmázni, de ettől nem ő a főgonosz a történetben. Ez azonban pont hátteret ad ahhoz, hogy félreismerjék. Dominik egy tiszta szívű, udvarias srác, aki magától sosem kezdeményezne verekedést, és eléggé okos. A hozzá közelálló emberekkel nagyon odaadó és szeretetteljes. Kicsit akár Ricsihez is hasonlíthatnám. Szerintem amúgy jól kijönne egymással a két srác, ha találkoznának. 


Carter Bennett (Joya Goffney - Bocs, hadd bőgjem ki magam) 

Carter nagyon a szívemhez nőtt a történet során. Sebezhető volt, és ettől emberi. Az apja lelépett, és szeretetét pénzzel akarja pótolni, az anyja sokat dolgozik, így leginkább ő neveli a kishúgát. Amikor Quinn naplója eltűnik, és megzsarolják, hogy közzéteszik a legféltettebb gondolatait, Carter is felkerül a gyanúsítottak listájára, ugyanis ő volt az utolsó ember, akinél még megvolt a napló. Azonban ő elhagyta, és mivel nem ő a zsaroló, segít Quinn-nek, hogy legyőzze és megtalálja önmagát. Elképesztő támogatással fordul felé, holott neki is szüksége lenne a támogatásra, meg, hogy legyőzze a saját félelmeit. Én őszintén örülnék neki, ha ennek lenne második része, az ő szemszögéből. 


Lantos Károly (Karesz) (Maros Edit - Hűvösvölgyi suli)
 
Kareszt nagyon sokan azonosítják Cortezzel a Szent Johanna Gimiből. A nagymamája neveli, magasról tesz a sulira, és hasonló viselkedésűnek tűnhet elsőre. Én ezt megcáfolnám. Karesz a sorozat első részeiben csak ímmel-ámmal tűnik fel, akkor is leginkább csak azért, mert osztálytársak. Valahol a negyedik-ötödik rész környékén kerül közelebbi kapcsolatba Dórival, és onnantól láthatjuk, hogy egy igazán tehetséges fotós srácról van szó, aki egyébként kedves, romantikus, meg nem is buta (egyébként Cortez sem az). Tökéletes példája annak, hogy milyen, amikor valakiről alkotsz egy képet, hogy ő milyen, aztán rájössz, hogy homlokegyenest az ellenkezője. 


Kókusz (Király Anikó - Balszerencsés babák trilógia) 
 
Biztos vagyok benne, hogy ennek a listának Kókusz a legkülönlegesebb és legérdekesebb eleme. Születési nevén Vincze Dömötör, de olyan erős kókuszszagot áraszt magából, hogy nem is lehetne máshogy nevezni. Kókusz az az ember, aki pszichológust játszik a Budapest - Diósvámhatár között ingázó vonatokon. Furcsa pulcsikat hord, amiket a legjobb barátnője, a divattervezői ambíciókat dédelgető Olívia készít neki. Kókusz az, aki eléri, hogy a balszerencsés babák összefogjanak, és rájöjjenek, hogy nem is annyira balszerencsések, mint gondolnák. A fiú élete nem fenékig tejfel, apja alkoholista, ezért elváltak a szülei, ám továbbra is tartja apjával a kapcsolatot, bármennyire is megviseli ez. Mindenki életében ott segít ahol tud, és megpróbál pozitív változást hozni az emberek életébe, és ez sokszor sikerül is neki. Különösen egyedi karakter, szerintem egy darabig nem lesz hasonló sem a könyvekben, ez az egyik fő oka, amiért ennyire közel áll a szívemhez. 
 

Bereczki Kornél (Papp Dóra - Tükörlelkek) 

Sokat vacilláltam, hogy Kornélt beletegyem-e a listába, mert van még egy Tükörlelkek-szereplő a kedvenceim között, de egyszerűen nem tudtam elengedni. Kornél eléggé az a típusú srác, akivel bárhol összefuthatsz. A boltban, a suliban, koncerten, vagy éppen egy elhagyatott posztógyárban, ahol úgy ledönt a lábadról, hogy kificamodik a bokád (mint ahogy ezt Krisztivel is tette). A BME-re jár, imádja a kávét, alter zenéket hallgat, tud vezetni, és elképesztően cuki a mosolya. Talán ő a leghétköznapibb karakter a listámról. Krisztivel való kapcsolatában is megmutatkozik ez, bármelyik fiú művel ilyeneket, ha arról van szó. 
 

Charles (Chase) Donnelly (Erin Watt - One small thing)
 
Chase igazán érdekes karaktere a történetnek, ugyanis ő gázolta el Beth nővérét egy lopott autóval. Nem csak az ő hibája volt, de ő megkapta érte méltó büntetését. Csakhogy Beth beleszeret, ő azonban úgy gondolja, hogy egyáltalán nem érdemli meg Beth szerelmét, és rengeteg ember abszolút támogatja ebben, ugyanis egy kis faluban gyorsan terjednek a pletykák. Chase vezekel, a bűntudat nagyon durván felemészti, de emellett jobb emberré vált, miután kikerült a börtönből. Az író eltalálta a karakterét és a személyiségét, annak ellenére, hogy őt lényegében utálni kéne a történetben, valószínűleg nem sok olvasónak sikerült, hiszen annyira szerethetőre lett megformázva. 
 

Márton Olivér (Papp Dóra - Tükörlelkek)
 
Olivér a magyar karakterek közül a szívem csücske. Neki sem könnyű, de valahogy a nehéz sorsú fiúkaraktereket jobban le lehet hozni karakterként, megfoghatóbbak, mintha tökéletesek lennének. Olivérék szegények, a szülei szerint nem viszi majd semmire, eléggé hirtelen haragúak és megkeseredettek. A fiú azért dolgozik, hogy kiegészíthesse szülei keresetét, és azért tanul, hogy biztosíthasson magának és az öccsének egy fényesebb jövőt. Ezért nagyra becsülöm őt, hogy sosem adja fel a reményt és a kitartást. Ráadásul van türelme Orsihoz is, pedig valljuk be, néha nem könnyű vele. Elképesztően okos és szerethető srác, a zenei ízlésével nem vagyok annyira kibékülve, de hát annyi baj legyen, az egyik kedvenc magyar fiúkarakterem. 
 

Pintér Soma (Király Anikó - Strand, papucs, szerelem) 
 
Soma a Vadkacsa kemping recepcióján dolgozik a nyáron. A könyv főszereplője, Bogi szerint jól néz ki, és ezzel a leírások alapján nem tudok vitatkozni. Emellett Soma vicces és jó barát is, mint kiderül, Bogi számára tényleg csak barát, ugyanis a fiúkhoz vonzódik (akinek ez spoiler volt, mert még nem olvasta, de tervezi, attól nagyon bocsi). Ettől függetlenül támogatja Bogit mindenben, és egy kicsit segít neki leküzdeni a saját gátlásait. Nekem ő sokáig nagy szerelem volt, most már azért kicsit alábbhagyott ez. 
 

Rhett Weatherford (Kollár Betti - A vonzás törvénye) 
 
Rhetty elsőre idegesítően zárkózottnak tűnik, meg csendesnek is. Aztán kiderül, hogy van ám neki beszélőkéje. Elképesztően rendmániás, de a karaktere számomra valahogy tökéletesen tökéletlen. Komoly srác, de a Serével közös jelenetei mindig szívet melengetőek számomra. Mindig ott van, ha kell, és talán ő a legérettebb a szereplők közül. Nekem kéne egy Rhett, bár szerintem egymás idegeire mennénk. 


Kolos (Leiner Laura - Bábel), Aaron Blackford (Elena Armas - A spanyol szerelmi átverés), Norbi (Papp Dóra - Bolyongó), Sawyer (Kollár Betti - Álmomban megleltelek), Percy Jackson (Rick Riordan könyvei), a Lőrincz-ikrek (Bakó Liza - Csíííz!) és Máté (Rácz-Stefán Tibor - Szállj a dallal 1-2) csupa olyan karakter, akiket még szívesen láttam volna ezen a listán, de ezt a tízet is nagyon nehezemre esett kiválasztani. Eredetileg rangsorolni akartam, de nem tudok dönteni, hogy kit szeretek jobban, mint a másikat és miért, szóval egyformán szuper fiú karakterekként kezelem őket. Biztosan sokan meglepődtetek, hogy miért nincs rajta a listán a Cortez - Nagy Márk - Rajmund trió, de az az igazság, hogy nem valószínű, hogy bármikor belebotlunk egy hasonló karakterbe, és ha mégis, nem valószínű, hogy bármelyikőjükkel jól kijönnék. Nekik már megvan a saját népszerűségük, a könyvek, amikben szerepelnek, nagyon kedvesek a szívemnek, kedvelem őket, mint karaktereket, azonban ezen a listán nincs helyük. 

2022. október 5., szerda

Lúdláb szelet

Sziasztok! Ezen a héten egy egyszerű és gyors, ámde finom receptet hoztam nektek. Főként az édesszájúaknak ajánlom a lúdláb szeletet.

Ludlabszelet

Hozzávalók:


Tészta

    6 evőkanál kristálycukor
    6 evőkanál liszt
    6 tojás
    1 dl étolaj
    2 evőkanál kakaópor
    1 csomag sütőpor

Krém

    3 dl tej
    3 evőkanál liszt
    25 dkg margarin
    25 dkg porcukor
    3 evőkanál kakaópor
    rumaroma

Máz

    20 dkg tortabevonó csokoládé
    2 evőkanál olaj



Elkészítése:

A tésztához a tojásfehérjékből kemény habot verünk, közben folyamatosan adjuk hozzá a cukrot, majd hozzákeverjük a tojás sárgákat, a lisztet, a kakaót, a sütőport és az olajat. Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral, majd beleöntjük a tésztát, és előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.

A krémhez a tejet a liszttel sűrű krémmé főzzük. A margarint a porcukorral, a kakaóval és a rumaromával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a langyos krémet. A tésztát félbevágjuk, közepét megkenjük a kihűlt krémmel, és hűtőbe tesszük, hogy picit dermedjen.

Később olvasztott csokival leöntjük, és tetszés szerint díszítjük.

 

Az eredeti receptet megtaláljátok itt: https://egyszerugyorsreceptek.com/ludlab-torta-vagy-szelet/

Saját képem nincs róla, mert mire eljutottam volna addig, hogy fotózgassam, addigra nagyjából el is fogyott. Összesen egyszer készítettem eddig, és nagyon bevált. Nálam ezek a receptek úgy működnek, hogy ha találok valami jót, akkor azt lementem, és amikor megjön az ihlet, hogy sütni akarok, akkor válogatok belőle. Így lett ez is, és nagggyon finom <3.

2022. szeptember 28., szerda

Avril Lavigne

Sziasztok! Ma az egyik kedvenc énekesnőmről, Avril Lavigne-ről hoztam nektek bejegyzést, ugyanis tegnap, azaz szeptember 27-én volt a születésnapja.

Music | Avril lavigne style, Avril lavigne, Avril lavigne let go𝙰𝚟𝚛𝚒𝚕 𝙻𝚊𝚟𝚒𝚐𝚗𝚎 𝙳𝚊𝚒𝚕𝚢 on Twitter in 2022 | Avril lavigne  photos, Avril lavigne, Avril lavigne style


Életútja: 
1984-ben született Kanadában, Avril Ramona Lavigne néven. Kettő testvére van, egy bátyja, Matthew, és egy húga, Michelle. Zenei tehetsége eléggé korán megmutatkozott, tizenöt évesen már Shania Twainnel énekelhetett együtt ottawai koncertjén. Az énekesnővel egyébként azóta is jó kapcsolatot ápol.
Első albuma 2002-ben jelent meg, amely Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban első helyre került a ranglistán. Rengeteg példány kelt el az albumból. 2002-ben elnyerte az MTV Music Awarson a legjobb új előadó címet, 2003-ban négy Juno díjat nyert meg a hat jelölésből. Nyolc Grammy-díjra jelölték abban az évben.
Második albuma 2004-ben jelent meg, ez is hatalmas sikereket ért el.
2006-ban összeházasodott Deryck Whibley-vel, a Sum 41 nevű punkzenekar énekes-frontemberéhez. 2009-ben váltak el, én személy szerint kedveltem a párosukat. Egyes források szerint a Sum 41 2011-es albumán, a Screaming Bloody Murderen szereplő alkotások egy része Deryck válás utáni érzelmeiről szól, és nagyban kötődik Avril Lavigne-hez, ám az énekes ezt tagadta.
Avril harmadik albuma, a The Best Damn Thing 2007-ben jelent meg. Olyan előadókkal dolgozott együtt az album készítése során, mint Kelly Clarkson, Deryck Whibley és Travis Barker.
2008-ban fellépett Magyarországon is.
A negyedik albuma 2011-ben került a piacra. Az énekesnő már korábban is ki akarta adatni, de a kiadója nem ítélte eléggé eladhatónak, így sokat kellett harcolnia a lemez kiadásáért.
2013-ban jelent meg ötödik albuma, ebben az évben házasodott össze Chad Kroegerrel, a Nickelback frontemberével. Az albumon szerepel duettjük is, a Let me Go.
2014-ben Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, így egy időre eltűnt a köztudatból. 2015-ben elvált Chad Kroegertől. 
2019-ben, gyógyulása után adta ki hatodik nagylemezét, Head Above Water címmel, amit nagyban inspirált betegsége is.
2021-ben megjelent ModSunnal közös dala, a Flames, nem sokkal később pedig a két zenész hivatalosan is megerősítette kapcsolatukat. 
2022-ben jelent meg hetedik albuma, amin többek között ModSunnal, Travis Barkerrel és Machine Gun Kellyvel dolgozott együtt. Az énekesnő úgy sziporkázik, mintha még most is huszonéves lenne. 
Augusztus 31-én csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en, első albuma, a Let Go 20. évfordulója alkalmából. 

Albumok:
  • Let go (2002)
  • Under My Skin (2004)
  • The Best Damn Thing (2007)
  • Goodbye Lullaby (2011)
  • Avril Lavigne (2013)
  • Head Above Water (2019)
  • Love Sux (2022)


Avril ezeken kívül szerepelt a Túl a sövényen című filmben valamint A falkában. Írt egy dalt az Eragon című filmhez, a Keep Holdin' Ont (ami nekem az egyik személyes kedvencem), valamint Alice című dala az Alice Csodaországban című filmben is hallgató.
2008-ban piacra dobta saját divatmárkáját, az Abbey Dawnt, azonban a ruhákat csak Amerikában a Kohl's nevű áruházban lehet kapni. Emellett saját parfümje is van. Új albumához merchandise termékeket adott ki.

2003-ban elterjedt egy összeesküvés-elmélet, miszerint Avril meghalt, és egy hasonmással, egy bizonyos Melissa Vandellával helyettesítették. Ez a hír 2015. környékén terjedt el mégjobban, ám az énekesnő számos alkalommal cáfolta ezt. Rengeteg videó és poszt próbálja összehasonlítgatni "Melissa Vandella" és Avril Lavigne vonásait és hangját, hogy bebizonyítsák igazukat. Melissa Vandella elméletileg egy létező személy, színésznőként tevékenykedik, és egyszer lehet, hogy részt vett egy paparazzi-megtévesztésben Avril Lavigne-nel karöltve.
 
5 zene tőle:
 
Complicated
 

 
Girlfriend
 

 
Smile
 

 
Keep Holdin' On
 

 
Love It When You Hate Me (ft. blackbear)




Szívem szerint legalább tíz zenét beraktam volna nektek tőle, de kezdetnek ez is elég. Avril Lavigne számomra hatalmas ikon és példakép, mert egy elképesztően erős nő. Másrészt pedig a zenéi nagyjából minden zenei irányzatot tartalmaznak azok közül, amiket hallgatok. 

Remélem vannak, akik kedvet kaptak a zenéihez, de azért azt is nagyon remélem, hogy van itt egy-két ember, aki alapból tudja, hogy ki az az Avril Lavigne. Nagyon boldog szülinapot Avril Lavigne-nek, a punkhercegnőnek <3!