Sziasztok! Ezen a szerdán Dági Rebekával, a Színpadias blog alkotójával beszélgetek. Rebi egy színházzal és színdarabokkal kapcsolatos blogot vezet. Én egy netes fórumon ismerkedtem meg vele, és ennek kapcsán dolgoztunk és dolgozunk is együtt. Most pedig az a megtiszteltetés ért, hogy elvállalta az interjúfelkérésemet :).
Én mondhatni elég jól ismerlek, de szeretném, ha az olvasóknak is mondanál pár szót magadról.
Kicsit nehéz erre a kérdésre úgy válaszolni, hogy ne azokat a száraz információkat soroljam, ami jó eséllyel nem érdekel senkit. Egy színházszerető, Finnország mániás leendő újságíró vagyok, aki sokkal jobban kedveli Geréb Dezső karakterét, mint a közönségkedvenc Pál utcaiakat, és minden nehézség nélkül képes addig elemezni a karakterét, amíg meg nem győzi a beszélgetőpartnerét arról, hogy Gerébet lebecsülik. Ami ezt leszámítva valamilyen szinten érdekes lehet, az az, hogy a személyiségem teljes, és totális paradoxonok felsorakoztatása. Például előszeretettel írok férfiak szerelméről szóló történeteket, de nem szeretem, amikor a hozzám hasonló emberek fetisizálják az LMBT+ tagokat csak azért, mert menő erről írni, vagy esetleg szexi ilyet olvasni.
Életedben meghatározó szerepet tölt be az írás. Mióta írsz?
Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nagyjából nyolcadik osztályos korom óta, ami durván tíz évet jelent. Ha azt az időszakot szeretném belőni, amióta úgy írok, hogy azt nem tartom borzalmasnak, és nem szégyellem mások előtt, az valahol 2018 környékén lehetett. Ez már csak azért is vicces, mert középiskolás koromban jelentek meg cikknek csúfolt rövidke írásaim a helyi hírlap Sajtó és Tanulás rovatában, és mindenki büszke volt rám miatta, díjat is kaptam, de ha mai fejjel elolvasok akár egyet is ezek közül, akkor nem értem, hogyan jelenhettek egyáltalán meg.
Volt ennek köze ahhoz, hogy újságírói irányban mentél tovább?
Igazából már a középiskolámban is kommunikáció- és médiatudományt tanultam, tehát nálam ez valahol általánosban kezdődött, amikor a magyartanáromtól egy fogalmazásra nagyon jó értékelést kaptam, és megdicsért. Persze egy szakközépiskolás kommunikáció szak semmi érdemleges dolgot nem ad, szimplán érettségivel hagytam ott a középiskolát, és elenyésző volt a hasznos információk száma. Persze próbált az iskolám olyan tárgyakat összeállítani, amiket fontosnak véltek a kommunikáció- és médiatudományhoz, de alapvetően nagyjából két dolgot tanultam meg négy év alatt, aminek hasznát vettem az egyetemen - és az egyetemen azt is máshogy tanították.
A pályaválasztásom tehát valahol általánosban indult, de amikor egyetemre mentem, az azért volt, mert nem éreztem úgy, hogy bármi mást tudnék csinálni íráson kívül. Elég introvertált vagyok, és olyan helyzetekben, ahol nem én vagyok nyeregben, abszolút meg vagyok lőve. Úgy éreztem, az írás az egyetlen dolog, amiben annyira otthon vagyok, hogy félre tudjam tenni a nehézségeimet, és jó újságíró váljék belőlem. Az élet erre némileg rácáfolt, de még próbálok visszatalálni ahhoz az énemhez, aki hitte, hogy sikerülhet.
Én őszintén remélem, hogy sikerülni fog. Ráadásul a blogolás is teret ad annak, hogy meg tudj mutatni a világnak egy szeletet magadból anélkül, hogy komolyabb személyes interakciót igényelne. Honnan jött a blogod ötlete? Mióta tervezed megvalósítani?
A blog ötlete egy volt tanárnőmtől jött. Korábban említettem a Sajtó és Tanulás (röviden SÉTA) programot. Ez nagyjából úgy működött, hogy a helyi iskolák túlnyomó többségében volt egy tanár, aki kapcsolatban állt a(z akkor még nem kormánypárti) Dunaújvárosi Hírlap SÉTA programjáért felelős újságíróval, és ez a tanár küldte el a diákok által írt kis szösszeneteket az újságnak, ahol ez a bizonyos újságíró döntötte el, melyik érdemes arra, hogy bekerüljön. Persze a SÉTA tanárok átnézték a nekik küldött szövegeket, és ha kellett, visszaküldték javításra. Én anno nagyon sok bátorítást, tanácsot kaptam attól a tanárnőmtől, aki ezzel foglalkozott, és mivel a középiskola négy éve alatt három évig tanárom is volt valamilyen jellemzően szakmai tárgyból, kialakult közöttünk egy olyan kapcsolat, ami azóta sem szűnt meg, holott 2016-ban érettségiztem. A kezdetekben havonta egyszer írtam e-mailt tanárnőnek, volt, hogy többször is. Mostanra ez a szám csökkent, de még mindig beszélünk, és ha úgy adódik, hozzá fordulok tanácsért. Vagy épp leírom neki az élményeimet. Amikor elkezdtem színházba járni, mesélni kezdtem neki a darabokról, és egyszer, nagyjából két évvel ezelőtt azt mondta, tetszik neki, hogy a művészetek bűvkörében élek, és szerinte ezzel kezdeni kéne valamit. Javasolta, hogy beajánl Kálnay Adélhoz (ő egy József Attila-díjas költő/író), de a blogolás/vlogolás ötletét is felvetette. A kezdetekkor ezt elég elutasítóan kezeltem, nem éreztem azt, hogy lenne elég tapasztalatom ehhez, hiszen senki nem tanított meg arra, hogyan kell szakmai szemmel nézni egy színdarabot, és nem éreztem úgy, hogy a saját tudásom elegendő lenne. Idén májusban, miután a Szerelmek városáról írtam tanárnőnek, megint felmerült köztünk ez a téma, és azóta egészen kecsegtető volt a gondolat, egy barátomtól kértem is színházi elemzéssel kapcsolatos anyagot (ő az MKE-n tanul, volt ilyen jellegű órája), annyira eltökéltem, hogy megcsinálom a blogot. Végül szeptemberben vágtam bele, és bár nem vagyok profi, és továbbra sem tudom, mit kell figyelni egy színdarabban, azért igyekszem, és élvezem, amit csinálok.
Milyen gyakran jársz színházba? Honnan jött számodra a színház szeretete?
Viszonylag ritkán járok színházba, mert nem a legolcsóbb elfoglaltság, ezt leszámítva leginkább barátokkal szeretek menni, velük pedig nehéz egyeztetni. Nagyjából két- vagy háromhavonta van alkalmam elmenni, ennél sűrűbben csak nagyon különleges esetekben.
Ami a színház szeretetét illeti... Ez egy elég bonyolult dolog, mert sosem vonzott a színház. Általános iskolában sokszor rá voltunk kényszerítve arra, hogy megnézzünk valamit, és sosem igazán érdekeltek azok a darabok, amiket néztünk. Aztán nyolcadikos koromban volt egy nem kifejezetten jó tapasztalatom a Monte Cristo grófjával. Nem egy tizennégy évesnek való darab, azt kell mondjam, de a másodunokatestvérem játszott benne egy kisebb szerepet, úgyhogy elmentünk a családdal megnézni. A legnagyobb gond az volt, hogy nem értettem, mi történik a színpadon, túl sok volt a történés és a karakter, fogalmam sem volt arról, hogy voltaképpen mit is láttam. Ez eléggé meg tudja határozni a színházhoz való hozzáállást. Szívesen újranézném a darabot, hátha most több dolgot értenék belőle,
mert egyébként néhány dalt a mai napig hallgatok belőle, és a
szereplőválogatást is nagyon szeretem, így remélem, egyszer lesz
lehetőségem megint megnézni, és pozitív tapasztalatot is szerezni vele. Aztán valamikor 2019 környékén talán a rádióban hallottam a Vígszínház Pál utcai fiúkjának a Mi vagyunk a grund című dalát, és ami ott felkeltette a figyelmem, az az egyik énekhang volt. Közben sikerült belecsöppennem a Pál utcai fiúk fandomba is, mondhatni, egyik dolog hatott a másikra, és mire észbe kaptam, már meg szerettem volna nézni a darabot, és az első adandó alkalommal vettem is rá a jegyet. Azt hiszem, nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, Wunderlich József énekhangja keltette fel korábban a figyelmemet, és miatta szerettem volna leginkább megnézni a darabot. Csakhogy épp akkor jöttek be a kettős szereposztások, akkor váltották le Vecsei H. Miklóst is Dino Benjaminra, és azon az előadáson, amire jegyet vettem, nem Wunderlich József volt Boka. Mivel elsősorban az ő színészi képességeire voltam kíváncsi, kerestem egy darabot, aminél nem volt kettős szereposztás, és érdekelt is - így vettem végül jegyet a Padlásra. A többi meg már történelem, ahogy azt mondani szokás.
Számos darabot láttál azóta. Van közülük kedvenced?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, nem tudom eldönteni, mi alapján kéne választanom. Ha az alapján döntenék, hogy melyik darabtól kaptam a legtöbbet, a Pál utcai fiúkat mondanám, mert rengeteg embert ismertem meg ennek köszönhetően, akik nagyon fontosak számomra, és a Mi vagyunk a grund című dal aktualitása is lenyűgöz. Ha olyan darabot mondanék kedvencnek, amit kismilliószor láttam már - online és színházban is -, mégsem unom, a Padlást mondanám. Ha a legjobb színházi élményemet kellene mondanom, A nagy Gatsbyt emelném ki. Ha a legnagyszabásúbb előadást kérdeznéd, akkor pedig A szerelmek városát mondanám. De hogy kedvenc darabom van-e... Nos, valószínűleg nincs. Most talán A diktátort mondanám, mivel azt láttam utoljára, de ha november végén kérdeznéd ugyanezt, miután újranéztem A nagy Gatsbyt, akkor az lenne a válaszom.
Említetted az interjúnk elején Gerébet. Mondhatjuk, hogy ő a kedvenc karaktered, vagy van valaki más, aki nála is különlegesebb helyet foglal el a szívedben?
Ha elsősorban darabokról van szó, akkor nincs olyan karakter, akit jobban szeretnék, mint Gerébet. Akit talán ki tudnék emelni, az Báptiszt a Szerelmek városából, mert ő egy hihetetlenül tiszta, elképesztően ártatlan karakter, ugyanakkor ebből a darabból Pier Franszoát is nagyon kedvelem, aki viszont teljesen Báptiszt ellentéte, egy romlott, kissé ijesztő figura, aki elképesztő gonoszságokat művel. Azt hiszem, mindkét esetben a színészi játék teszi teljessé a karaktereket, emiatt kedvelem őket annyira.
Milyen darabokat szeretnél még nagyon megnézni?
Az új bemutatók közül A kastély és a Szeget szeggel az, ami mindenképpen érdekel. A kastélynak a nyílt próbáján ott voltam, az alapján nagyszabású előadásnak tűnik, emiatt feltétlenül látnom kell, a Szeget szeggel pedig egy Shakespeare komédia, ami önmagában elég ahhoz, hogy érdekeljen.
Korábbi bemutatók közül a Mondjad, Atikám! érdekel nagyon, az Anna Kareninát is szívesen megnézném, illetve ha véletlenül, valami csoda folytán visszahoznák színpadra a Baalt, akkor azt mindenképpen szeretném megnézni.
Mik a további terveid a bloggal? Megosztanál velünk valami kulisszatitkot a következő bejegyzéssel kapcsolatban?
Nos, volt egy nagyobb tervem, ami sajnos csődöt mondott. Egy interjút terveztem, de az alany nem igazán működött közre ebben, így végül megköszöntem, hogy elvállalta, és azt javasoltam, ne raboljuk egymás idejét. Ezt leszámítva nagyobb volumenű terveim nincsenek, november végén A nagy Gatsbyről mindenképpen szeretnék írni, illetve lesz egy interjúm egy egyetemi feladathoz, ha az alanya beleegyezik, a vele készült beszélgetést szeretném megosztani, mert a színház a központi témája lesz, és azt hiszem, érdekelnének az ottani kulisszatitkok másokat is. Ezt követően pedig igyekszem minél többször meglesni egy-egy darabot, vagy színházzal kapcsolatos programokra menni, hogy minél több bejegyzést tudjak írni.
Rebi blogját megtekinthetitek ezen a linken: https://szinpadias.blogspot.com/. Mindenképp pillantsatok rá, főként színház- és kultúrakedvelő embereknek ajánlom, de bárki örömét lelheti az olvasásában. Nekem már meghozta néhány színdarabhoz a kedvem :).
Közérdekű információ!!
Sajnos nem tudom megígérni, hogy ezentúl is rendszeresen lesznek részek, mert az egyéb elfoglaltságaim, de főként a suli miatt nincs rá annyira időm. Mindenképp hozok majd nektek bejegyzéseket, mert vannak még ötleteim, de én kezdem érezni a bejegyzéseimen, hogy kevésbé tudok rájuk koncentrálni, és nem szeretném, hogy ez rámenjen a blogom minőségére, vagy arra, hogy miért szeretem ezt csinálni, és muszájossá, erőltetetté váljon. Köszönöm mindenkinek a megértését, hamarosan újra jelentkezem <3.
