2023. december 29., péntek

Karácsonyi filmek

Sziasztok! Elérkezett a téli szünet, és a rokonlátogatások lezajlása után remélhetőleg mindenkinek jut egy kis ideje kikapcsolódni, és erre az egyik legjobb mód a filmnézés. Bár az időjárás már nem segít abban, hogy az embernek karácsonyi hangulata legyen, talán így is jólesik bekuckózni egy bögre forró csokival a takaró alá. Elhoztam nektek három ünnepi hangulatú filmet, amiket én nagyon szeretek. 
 
 Karácsonyi románc | A Netflix hivatalos oldala

Karácsonyi románc (2022)

Lindsay Lohan karácsonyi filmjében egy hotelmágnás elkényeztetett, gazdag lányát alakítja, aki egy szerencsétlen baleset következtében amnéziát kap, és fogalma sincs arról, hogy ki ő. Egyéb szerencsétlen (vagy éppen szerencsés?) véletleneknek köszönhetően senki nem indul a keresésére, ezért kénytelen a North Star Lodge-ban tölteni az ünnepeket, ahol Jack Russel (Chord Overstreet) és családja viseli a gondját, amíg visszatérnek az emlékei vagy valaki rá nem talál. Teljes mértékben cukormáz romantikus film, ezt nem tagadom, azonban az egyik legjobb, amit láttam. Pont erre volt szükségem, hogy megnézhessek feltett lábbal egy aranyos filmet, és nem volt baj, hogy nem kellett túlagyalnom. 

Az előzetest meg tudjátok tekinteni itt: https://www.youtube.com/watch?v=jKUFjfCeJz0

 

 Jégvarázs 1. poszter gyerekszobába, Anna és Elsa

Jégvarázs (2013)

Az idén tizedik születésnapját ünneplő animációs film méltán vált ismertté az elmúlt évek alatt, ahogy a 'Legyen hó' is ikonikus slágerré, bár ez az elmúlt években talán a fehér karácsony elmaradásának is köszönhető. Családi mozinak is tökéletes, a kisebbek és nagyobbak is egyöntetűen élvezhetik Elza és Anna kalandjait. Bátran merem állítani, hogy több mondanivalója és mélysége van, mint a fentebb említett Karácsonyi románcnak, csak az a baj, hogy sok gyerkőc még nem biztos, hogy megérti. Én főként közös testvéri mozizásnak ajánlom. Két közbeékelt rövidfilm után 2019-ben megjelent a film második része is, amely szintén sok mondanivalóval bír. Én sírtam is rajta.

Az előzetest itt nézhetitek meg: https://www.youtube.com/watch?v=7Vw_S2eze80

 

Nagykarácsony - Tiszeker Dániel rendezésében - Első magyar karácsonyi  filmvígjáték november 26.-ától a mozikban - Kultkocsma

Nagykarácsony (2021)

Ötvös András, mint Arnold, a tűzoltó lezuhan a magasból lánykérés közben, amikor rajtakapja barátnőjét, hogy éppen megcsalja őt. Miután a karrierje és az élete is egy kissé romokban hever, megkapja feladatnak, hogy felügyeljen a karácsonyi vásáron, ahol megismerkedik Eszterrel (Zsigmond Emőke), a fiatal tanítónővel, aki a betlehemes műsort próbálja egyben tartani. Sok minden történik a filmben, és amellett, hogy magyar, és maximálisan üt néhány Netflixes karácsonyi filmet minőségben, nekem külön pluszpont volt, hogy ennyire gyönyörűen mutatták be Budapestet is. Tipikusan nagy adagban szerepel benne a karácsonyi giccs, de ilyen címmel ez talán el is várható. Én nagyon szerettem. Teljes szívemből ajánlom nektek :).

Az előzetest a linkre kattintva érhetitek el: https://www.youtube.com/watch?v=ZR2deh6v9cg


Köszönöm szépen, hogy olvastatok, további jó pihenést és boldog új évet kívánok mindenkinek! 

Azonban tartozom egy rossz hírrel is nektek, ugyanis nagyon valószínű, hogy ez lesz az utolsó bejegyzés a blogomon. Rengeteg bejegyzésötletem volt, sok különböző témában, valamint "fejleszteni" is szerettem volna az oldalt, hogy esetleg kicsit komolyabb témákkal is foglalkozzak itt, azonban mire eljutottam volna a megvalósításig és belefért volna rendesen az időmbe, hogy leüljek egy pár órára írni és szerkeszteni, addigra már nem volt aktuális számomra, hogy mit láttam, mit olvastam, mert annyi minden történt közben, és addigra már nem volt meg hozzá a hangulat. Mostanra kicsit kifogytam az ihletből is, valamint a továbbiakra nézve valószínűleg jóval kevesebb időm lesz az érettségire történő készülés miatt, aztán pedig jön az egyetem, így valószínűleg fölösleges lenne elhitetnem magammal és veletek is, hogy képes leszek bejegyzéseket hozni. Meg nem is lenne fair. Kicsit lelkifurdalásom volt, hogy sokáig nem hoztam nektek bejegyzéseket, és kicsit átfordult a hobbiból valami ilyen kényszer-félébe, szóval ezt azt hiszem helyre kell tennem magamban. Nagyon szerettem csinálni, amikor volt hozzá ihletem, szóval ha megszáll az ihlet, akkor lehet, hogy megleplek majd titeket valamivel, de addig is főként inaktivitásra számítsatok. Köszönöm, hogy olvastatok és velem voltatok, nagyon hálás vagyok, hogy érdekelt titeket amiket írok és tényleg elolvastátok, nem csak rákattintottatok (legalábbis remélem :D). Szeretlek titeket és köszönöm! Ennyi voltam, sziasztok! <3

2023. december 23., szombat

Boldog karácsonyt!

Sziasztok! Szeretnék boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánni minden kedves olvasómnak! Pihenjétek ki magatokat, töltsétek az időt a szeretteitekkel, csavarogjatok és egyetek sokat! Hamarosan jön az új bejegyzés! :)

Free Holiday GIFs to Spice Up Your Email Marketing Campaigns | AWeber

2023. december 13., szerda

Karácsonyi sütemények

Sziasztok! Ezen a héten sütirecepteket hoztam nektek, amik szintén hű társaink az ünnepek alatt. Ha még nem tudod, mit sütnél karácsonykor és környékén, vagy mit tennél az asztalra vendégváró süteményként, maximálisan tudom ajánlani a bejegyzést, hátha kedvet kapsz valamelyikhez! Nem mindegyik kifejezetten karácsonyi sütemény, de az biztos, hogy jól fognak mutatni az ünnepi asztalon.  

 

https://www.mindmegette.hu/images/363/Social/lead_Social_tokeletes-linzer-recept.jpg

Linzer

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 tojássárgája
  • 10 dkg porcukor
  • fél citrom reszelt héja
  • 1 tojás a kenéshez

Elkészítés:

  1. A linzerkarika elkészítéséhez a lisztet egy tálba öntjük, hozzáadjuk a vajat és összemorzsoljuk. Beleöntjük a tojássárgáját, a porcukrot és a reszelt citromhéjat és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Gombóccá formáljuk a tésztát és folpackba csomagolva legalább 1 órára a hűtőbe tesszük.
  2. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk és különböző formákat szaggatunk ki belőle. A felének a közepét egy kisebb kiszúróval kilyukasztjuk.
  3. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük a formákat, a lyukas közepűeket megkenjük tojással. A linzer karikákat 170 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha megsült, ízlés szerint lekvárral, krémmel megtöltjük.

Az eredeti receptet megtaláljátok itt: https://www.mindmegette.hu/a-tokeletes-linzer-alaprecept.recept/


https://www.mindmegette.hu/images/401/Social/lead_Social_img_1208.jpg

Mézes puszedli 

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 30 dkg finomliszt
  • 3 ek méz
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 2 db tojássárgája
  • 3 ek tejföl
  • fél tasak sütőpor
  • 1 tk rumaroma
  • 1 csipet vaníliaőrlemény
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek mézeskalács fűszerkeverék
  • csipet
  • 1 db narancs reszelt héja

A mázhoz:

  • 2 tojásfehérje
  • 15 dkg porcukor
  • pár csepp citromlé

Elkészítés:

  1. A mézet és a vajat vízgőz fölött megolvasztjuk.
  2. Belekeverjük a mézeskalácsfűszert, a vaníliaőrleményt, a reszelt narancshéjat és a rumaromát.
  3. Egy másik tálban összekeverjük a lisztet a sóval, a sütőporral és a porcukorral.
  4. A lisztes keverékhez hozzáadjuk a tojássárgákat, a tejfölt és a vajas-mézes keveréket.
  5. Összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk és legalább egy órára hűtőbe tesszük a tésztát. Ilyenkor még nagyon ragacsos a tészta, de a hűtés során összeáll. Legjobb egész éjszakára behűteni.
  6. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
  7. A pihentetett tésztát 3 egyenlő részre osztjuk, mindegyiket hengerré formázzuk, és felvágjuk 10-10 részre.
  8. A tésztadarabokat golyókká formázzuk és az előkészített tepsire rakosgatjuk. A golyócskák között hagyjunk helyet, mivel sütés közben nőni fognak. Ne süssük túl a puszedliket, mert akkor kemények lesznek. Előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük a puszedliket. Akkor jó, ha a tészta szélei elkezdenek barnulni.
  9. Ha kivettük a puszedliket a sütőből, lecsökkentjük a sütő hőmérsékletét 100 fokra.
  10. A mázhoz vízgőz fölött felverjük a tojásfehérjéket az átszitált porcukorral, és hozzáadjuk a citromlevet is. Ettől szép fényt kap a máz.
  11. Egy villa segítségével megmártjuk a sütiket a mázban, majd visszarakosgatjuk a puszedliket a tepsire, és 100 fokos sütőben, légkeverésen megszárítjuk a mázat 45 perc alatt.
  12. Hűvös helyen hagyjuk állni a puszedliket, hogy teljesen megszáradjon a máz.

Az eredeti receptet megtaláljátok itt: https://www.mindmegette.hu/klasszikus-mezes-puszedli.recept/


https://www.mindmegette.hu/images/366/Social/lead_Social_mezeskremes-fekvo.jpg

Mézes krémes

Hozzávalók:

A mézes lapokhoz: 

(a mézes lapokat meg tudjátok vásárolni boltban is, készen, ha meg szeretnétek könnyíteni a dolgotokat)
  • 45 dkg finomliszt
  • 15 dkg porcukor
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 3 ek sertészsír
  • 4 ek méz (olvasztott)
  • tojás (villával felverve)
  • 4 ek tej

A töltelékhez

  • 5 dl tej
  • 100 g búzadara
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 tojássárgája
  • 20 dkg sárgabaracklekvár

A csokimázhoz

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg vaj

Elkészítés:

  1. A tészta készítése: A mézes lapokhoz valókat félkemény tésztává gyúrjuk. Ha még kíván tejet, apránként lehet bele picit tenni.
  2. A tésztát rúd formára sodorjuk és négyfelé osztjuk. Mindegyik tésztacipót nagyon lisztezett felületen kinyújtjuk, majd egyesével megsütjük margarinnal vékonyan megkent tepsi hátoldalán 200 fokra előmelegített sütőben. (Sötét zsemleszínűre kell sütni, vigyázzunk, nagyon gyorsan sül, kb. 6 perc/ lappal számoljunk. Azért jó a tepsi hátulján készíteni, mert könnyen le lehet róla csúsztatni.)
  3. Töltelék készítése: A tejet felforraljuk és a lassan beleöntjük a grízt, ha megfőtt, keverve kihűtjük. Amikor langyos, hozzáadjuk a cukorral, vaníliás cukorral és tojássárgával habosra kevert margarint.
  4. Összeállítás: A tölteléket kettéosztjuk, az első lapra rákenjük a fele tölteléket, a második lapot rátesszük, és megkenjük a lekvárral.
  5. Erre jön a harmadik lap, amire rásimítjuk a krém másik felét, a negyedik lappal borítjuk, amit pedig csokimázzal vonunk be. (A csokoládémázhoz a darabokra tört csokit gőz felett megolvasztjuk, majd belekeverjük a vajat.)

Az eredeti linket megtaláljátok itt: https://www.nosalty.hu/recept/mezes-kremes


Remélem mindenki talált a posztban kedvére való süteményt :). Mindenkinek kellemes sütögetést kívánok, és ne feledjétek: az a lényeg, hogy finom legyen, nem az, hogy szép! <3 Várlak titeket szeretettel jövő héten is!


2023. december 6., szerda

Karácsonyi zeneajánló

Sziasztok! Remélem örömötökre szolgál a hír, hogy idén sem marad el az adventi naptár, bár idén kicsit más formában terveztem megteremteni az adventi hangulatot itt a blogon. Heti egy bejegyzést tervezek, minden szerdán, és ezekben – a megszokott bejegyzési formában – ömlesztve hozok majd egy-egy kategóriában karácsonyi témájú bejegyzést. Remélem így is tetszeni fog, szeretettel várlak titeket minden héten, hogy együtt hangolódjunk az ünnepekre! A bejegyzésben említett zenéket egy darab per napos adagolásban ajánlom a kedves olvasóknak, így majdnem olyan, mintha minden nap lenne egy. A következő adagig kitart, és kevesebb eséllyel okoz megbotránkozást a stílusbeli hullámvasút :D. 


Kerozin: 10 kicsi rénszarvas

Ha már Miklós napjára sikerült megszülnöm ezt a bejegyzést, akkor a Mikulás nem maradhat rénszarvasok nélkül. Avagy mi történik, ha a rénszarvasok karácsonyi bulit tartanak és elszabadul a káosz? Mindenkinek meleg szívvel ajánlom a Kerozin feldolgozásában előadott nótát, amit eredetileg német nyelven a Die Toten Hosen nevű együttesnek köszönhetünk.



Justin Bieber: Mistletoe

Éles váltás a tomboló rénszarvasok után, de egyrészt szeretem borzolni a kedélyeket, másrészt pedig a karácsonnyal szorosan összefügg a romantika is. Bár szerintem a fagyöngy alatt csókolózást erősen túlértékelik, sokkal szebb az ünnep, ha megoszthatod valakivel. Én szeretem az ünnepek közeledtével elővenni ezt a slágert, és bár számtalan feldolgozása született már, megosztom veletek a magyar átiratát is Venczli Alex előadásában.




Peyton Parrish: Let It Go (rock feldolgozás)

A Jégvarázsból ismert Legyen hó! (Let It Go) című dalnak több metál és rock feldolgozása van, mint az ember gondolná, velem azonban mégis ez jött szembe a YouTube végeláthatatlan labirintusában. Peyton Parrish több Disneys zenét is feldolgozott már az évek alatt, új hangulatot varázsolva a daloknak. Pár hetes ismeretségünk alatt annyira belopta magát a szívembe, hogy kiszorította a listából Ariana Grande Santa Tell Me-jét. 



Csondor Kata: Add tovább (Hóban ébred)

Remélem, hogy ezzel a zenével viszonylag kevés embernek mutatok újdonságot, ugyanis az én szememben magasan nyeri a legszebb magyar karácsonyi zenéért járó (szerintem nem létező) díjat. Kisebb koromban minden évben kötelező elem volt az ünnepi lejátszási listákon, Kata hangja mindig nosztalgikus érzésekkel tölt el. Hallgassátok nyitott és szerető szívvel!



All Time Low: Merry Christmas, Kiss My Ass

Csondor Kata után kevés olyan zenével lehetne folytatni a listát, ami méltó lenne ehhez, ezért inkább széttrollkodom az egészet. Bár a zene nem kapott helyet a Punk goes Christmas albumon, hangulatában teljes mértékben megfelelő azok számára, akik már nagyon unják a hagyományos ünnepközeli dalokat és szeretik szabadabban értelmezni a karácsonyi zene fogalmát. A tavalyi adventi naptárban helyet kapó Fool's Holiday című személyes kedvencem nagytestvérének is nevezhetjük, melyet szintén az All Time Low jegyez. 



Ed Sheeran & Elton John: Merry Christmas

A bejegyzés zárásaként egy igazi-igazi karácsonyi zenét hoztam nektek. Számomra ez a dal a karácsonyi hangulatot testesíti meg a készülődéssel, a főzőcskézéssel, sütögetéssel, adventi vásárokkal és közös családi és baráti programokkal. Kívánom, hogy nektek is ilyen mókásan teljen a karácsonyi várakozás! És sok szeretettel küldöm ezt a dalt a Schultz családnak! <3



Kellemes ünnepi ráhangolódást kívánok mindenkinek, remélem jövő héten találkozunk! Ne hajszoljátok túl magatokat és ne görcsöljetek rá a karácsonyra, hisz a szeretet és az együtt töltött minőségi idő ünnepe! <3


2023. október 25., szerda

Zenék szakítás utánra

Sziasztok! Borzasztóan régen volt bejegyzés, ezt nem tagadom, de valljuk be, kicsit elvoltam :D. Nem ígérek semmit a továbbiakra, elképesztően hálás vagyok, hogy még mindig itt vagytok és olvastok, és esetlegesen várjátok az új bejegyzéseket. 

Van egy csomó piszkozatposztom, amihez ihletem volt, de időm nem volt kivitelezni, most pedig már annyira nem aktuális, vagy frissítenem kéne az emlékeimet a témában. Aztán valahogy megszületett ez a poszt ötlet. Biztosan sokan estetek már át szakításon, vagy igazából nem is jártatok az adott emberrel, de csalódás ért. De az is lehet, hogy mélységesen megkönnyebbültetek egy szakítás után, hogy végre vége, és felszabadultatok. Ez is teljesen rendben van és emberi dolog. Meg persze van az is, amikor egyszerűen semmit nem érzel a szakítás után, de szerintem erre még nem írtak zenét. Ha mégis, szóljatok :D.

Trigger warning boldog embereknek: A poszt első fele tömény depi, csak erős idegzetűeknek ajánlom!!

Three Days Grace - I hate everything about you

Megpróbálom nem ismételni magam előadók terén, de simán tele tudnám rakni a posztot Three Days Grace és Anti Fitness Club zenékkel, mert sok zenéjük kapcsolódik ide, és az ő zenéik adták a poszthoz az ötletet is. Ez a zene számomra egyértelmű volt, hogy helyet fog kapni a posztban. Noha megoszlanak a vélemények arról, hogy valójában miről is szól ez a zene, szerintem levetíthető a toxikus párkapcsolatokra is. Ha pedig mérges vagy, akkor teljesen mindegy, hogy valójában miről szól, ezzel a zenével nagyon jó dühösnek lenni. 


 

Anti Fitness Club - Más ölel át

Akár megcsaltak téged, akár csak meglátásod szerint gyorsan lépett túl rajtad az exed egy másik emberrel, tetszeni fog a zene. Nem ez a zene fogja meggyógyítani a lelkedet, de néha elég, hogy társként áll mellettünk egyes élethelyzetekben. Bár az Anti Fitness Club már ebben a formában sajnos nem létezik, több zenéjük is íródott ilyen témában, mint például a Mennyország és a Keserédes. 



Avril Lavigne - My Happy Ending 

Avril Lavigne már megjelent itt a blogomon, a zenéit, munkásságát nagyon kedvelem, de morális kérdésekben újabban nem feltétlenül értek egyet a nézeteivel. Lényeg a lényeg, ez a zenéje még mindig nagyon szép. Megjeleníti továbbá a 'párunk barátai' témakört is. Nehéz helyzet, ha a párod barátai nem kedvelnek, vagy a te barátaid nem kedvelik a párodat. De sajnos ez is benne van a pakliban. Erről a témáról jóval többet tudnék írni, de alapvetően ez a bejegyzés most nem arra van, hogy ilyeneket kifejtsek, de ha már kicsit itt tartok, olvassátok el Rachel Lynn Solomontól az Ex Talkot. 



Soulwave - Nehezen múlik 

A Soulwave az egyik kedvenc magyar bandám, noha nem annyira ismertek. A legtöbb zenéjük a párkapcsolati problémákról, elengedésről, szakításról szól, szóval nem tudom eldönteni, hogy az énekesnek ennyi szerelmi csalódása volt, vagy élete nagy szerelme még mindig nem tért vissza hozzá. Ennyi rólam szóló dal után én lehet, hogy megfontolnám a helyében :D. De egyébként nem elbagatellizálni szeretném a problémát, ez a zene nekem mindig összefacsargatja a szívem. 



5 Seconds of Summer - Amnesia

A szakítás után újabb és újabb hullámokban tör ránk a nosztalgia, amikor számba vesszük a kellemes emlékeinket, vagy valami apróságról eszünkbe jut az exünk. Eredetileg nem ezt a zenét akartam ide tenni, hanem Louis Tomlinsontól a Miss You-t. Mégis, a 5 Seconds of Summer ezen korai zenéje sokkal jobban passzol ide, és sokkal szívszorongatóbb és gyönyörűbb. (Bocsi Louis :c)



 

Ide javasolnám és ajánlanám még a Junkies - A szerelmedtől lettem ilyen című számát, ami átvezetés a boldogság és a szomorúság között, ugyanis az ürességet volna hivatott megjeleníteni, de én őszintén nem tudom igazán komolyan venni ezt a zenét.


 

 

G.R.L. - Ugly Heart

Ez a zene volt az egyetlen amiben biztos voltam, hogy rajta lesz a lista boldog részén. A boldogsághoz és az elengedéshez vezető út első lépése. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy szakítás után a volt párunk még mindig gondol ránk. Valamennyit biztosan, de vannak, akik könnyebben lépnek túl egy szakításon, és vannak, akik nehezebben, ez teljes mértékben személy- és szakításfüggő. 


 

Little Mix - Shout Out to My Ex

Felszabadulós listánk második elemének elméletileg van köze Perry Edwards és Zayn szakításához, de ez csak egy kis fun fact volt. Számomra inkább feminin energiákkal, felszabadulással és továbblépéssel van tele. Persze, van benne egy kis sértett büszkeség is, de sokszor az sem elkerülhető egy szakítás során. De ez talán segít abban, hogy erősebben lépjünk tovább.



Ariana Grande - Break Free

Szabadság. Egy párkapcsolatból való kilépés után felszabadul egy csomó kreatívan hasznosítható idő, ezt az időt legjobb, ha magunkra fordítjuk, hogy megtaláljuk, hogy kik is vagyunk valójában, mert egy párkapcsolatban sokszor hajlamosak vagyunk az összes időnket a párkapcsolatunknak szentelni, elhanyagolva a hobbijainkat vagy rosszabb esetben a barátainkat is.



Kelly Clarkson - Stronger (What Doesn't Kill You)

Utólagosan is szeretnék bocsánatot kérni csekély számú hímnemű olvasóimtól is, amiért itt a végét teleraktam girl power zenékkel, de arról nem tudok nyilatkozni, hogy a fiúk milyen zenét hallgatnak egy szakítás után ha felszabadultak :D. Ez a zene holtversenyben volt a Since U Been Gone-nal, de végül ez nyert, és bár közismert zene ilyen témában, nem sajnálom ide betenni, mert nagyon szeretem.



Meghan Trainor - Me Too

Hogy őszinte legyek, én nem szoktam Meghan Trainort hallgatni, mégis tegnap, amikor szembejött velem ez a zene, utána annyira jó kedvem lett, hogy a plafonról is nehezen lehetett levakarni (a kedvemet, nem engem :D). Egy szakítás után hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egész a mi hibánk, szerethetetlenek vagyunk és nem vagyunk elég fontosak ahhoz, hogy valaki mellettünk maradjon. De ez egyáltalán nem igaz!! Az lehet, hogy a szakítás mondjuk a mi hibánk is, de ez nem tesz minket kevésbé szerethetővé. Szeressétek magatokat, mert fontosak és értékesek vagytok! <3


 

 

Ebbe a posztba sokkal több depizős vagy éppen dühöngős zenét tudtam volna rakni, de megpróbáltam megtalálni az egyensúlyt. Valószínűleg (és hála Istennek) kevés embert talált ez a poszt élethelyzetben és passzoló hangulatban, de remélem, hogy azért találtatok benne olyan zenét, ami tetszett. Vigyázzatok magatokra, köszönöm, hogy olvastatok! <3

2023. július 5., szerda

Nyári ajánlók

Sziasztok! Újra itt a nyár, ennek örömére pedig ismét hoztam nektek egy nagyon nyári bejegyzést, ezúttal három könyv, három film és három zene ajánlójával! :) 


Elena Armas - Spanyol szerelmi átverés

 Könyv: Spanyol szerelmi átverés (Elena Armas)

Elena Armas mostanában meglehetősen felkapott lett a romantikus regényei miatt, a könyves ajánlókban gyakran összefutok a könyveivel. Egy ideig könyves berkekben a csapból is a Spanyol szerelmi átverés folyt, de nekem annyira a nyárhoz kötődik, meg alapból is nyáron játszódik, hogy muszáj volt beillesztenem ebbe a bejegyzésbe. 

Catalina Martín nővére férjhez megy, Lina azonban elejtett egy apró hazugságot azzal kapcsolatban, hogy nem egyedül érkezik haza a nagy eseményre. Hamarosan már az egész családja tudja a nagy hírt, és alig várják, hogy találkozzanak Lina jövendőbelijével. Ráadásul Lina exe lesz a vőlegény tanúja, aki felhőtlenül boldog, már eljegyezte a barátnőjét, és nem éppen baráti viszonyban ért véget a kapcsolata Linával. A lánynak négy hete van, hogy találjon valakit, aki elkíséri Spanyolországba, amikor Aaron Blackford, Lina munkatársa felajánlja, hogy szívesen elmegy vele az esküvőre. Azonban a férfival meglehetősen viharos a viszonyuk, idegesítőnek és ridegnek tartja a férfit, és nagyjából bárki mást szívesebben választana, mint őt. Kitaláljátok mi lesz ebből? Hát persze, együtt utaznak Spanyolországba Catalina népes és zajos családjához, hogy eljátsszák, hogy nagyon szerelmesek egymásba. 

Nem szeretnék most komplett bejegyzés hosszúságú kisregényt írni róla, elég, ha annyit mondok, hogy igazán forró hangulatú történet, én rendkívül jól szórakoztam Lina és Aaron civódásán.

Leiner Laura - 40 nyári nap 

 Könyv: 40 nyári nap (Leiner Laura)

Ha nem most először tévedtél ide, valószínűleg találkoztál már Leiner Laura nevével a blogomon. A könyvheti dedikáláson kilométeres sor kígyózott az írónő asztalánál dedikáltatni, és sok fiatallal szerettette meg az olvasást, amiért elképesztően hálásak vagyunk neki. Ez a könyve nem feltétlenül a tiniknek íródott, inkább a fiatal felnőtteket szólítja meg üzenetével.

A tizenkilenc éves Zoé a Gödöllői Állatparkban kap munkát a nyárra, ahol a Perec Pont bódéjában köt ki, holott egyáltalán nem ilyen munkát képzelt el a nyárra. Reggelente azonban néha összefut egy helyes sráccal a HÉV-en, és reménykedik, hogy talán több is lesz belőle. Az ötödik nyári napon azonban megismeri munkatársát, Szakót, az Állati Túra egyik vezetőjét, és szépen lassan barátok lesznek. Eközben Zoé keresi önmagát, a jövőjét, és az élet értelmét is, és valahol közben ráébred, hogy nem is annyira rossz az a negyven nyári nap amíg dolgoznia kell. 

A regény tényleg a felnőtté válásról szól, és annyira valóságos, talán a legvalóságosabb könyv Laurától, hogy összefacsarja a lelkedet. És igen, sok embernek szól a nyár a diákmunkáról, idén nekem is arról fog. Hatalmas véletlen, de én is állatkertben fogok dolgozni, bár nem a Perec Pontban :D.

Sarah Dessen - Along for the Ride (Álom két keréken) 

Könyv: Álom két keréken - filmes borítóval (Sarah Dessen)

Hogy őszinte legyek, szemezgettem már az írónő könyveivel, de nem igazán olvastam tőle semmit, és nagyjából miután kiolvastam a regényt, azután jöttem rá, hogy jéé, ezt ő írta. Szóval boldog voltam. 

Auden szülei válása óta nem alszik éjszaka. Nyárra ráadásul az apjához és új családjához utazik Colbyba, a tenger mellé, ahol mostohaanyja és féltestvére mellett megismerkedik egy csapat lánnyal is, akik a munkatársaivá avanzsálódnak, miután munkát vállal Heidi (a mostohaanyja) üzletében. Audennek elképzelése sincsen, hogyan illeszkedhetne be egy olyan közösségbe, ami ennyire különbözik tőle. Aztán megismerkedik a rejtélyes Eli-jal, aki hozzá hasonlóan álmatlanul tölti az éjszakákat. És kiderül, hogy talán a nyár sokkal több élményt tartogat számára, mint számított rá, és néha ki kell lépnie a komfortzónájából. 

A könyvből egyébként film is készült, és lehet, hogy ebben a témában hozok még majd bejegyzést, ha nem unjátok nagyon, de addig a film előzetesét is berakom ide:



Dirty Dancing


Ki ne hallott volna már a Dirty Dancingről? Ez a méltán ikonikussá váló film 1987-ben jelent meg, de a mai napig élvezhető, és nem kopott ki a köztudatból. Ráadásul ízig-vérig nyári film. 

Frances Houseman (becenevén Baby) nyaralni utazik a családjával, ahol megismerkedik Johnny Castle táncoktatóval. Románcuk több okból sem szerencsés, Baby apja azonban kifejezetten megtiltja, hogy találkozzanak. A fiatal lány megpróbálja felfedezni a világot, önmagát, és minél több élményt szerezni. Persze a nyár ennél jóval több izgalmat tartogat a számára.

Én őszintén nem vártam sokat ettől a filmtől, mert előtte néztem meg a Grease-t, ami dobjatok a mókusok elé, de – nekem annyira nem jött be, ez a film viszont elképesztően aranyos volt, lekötött és azóta is elkezdem néha dúdolgatni a Time of my life-ot.
Az előzetest és a filmet itt tudjátok megnézni:
https://youtu.be/eIcmQNy9FsM
https://videa.hu/videok/film-animacio/dirty-dancing-1987..mkv-dance-movie-romantikus-film-t71Oym9npmuITVIK

 

Levelek Júliának 


Sophie előnászútra utazik vőlegényével, Victorral a festői szépségű Olaszországba, ám a férfi inkább olasz ínyencségek receptje és támogatók után kutat a hamarosan nyitó olasz étterméhez. Az újságírói álmokat dédelgető, vérbeli romantikus Sophie így egyedül indul Verona felfedezésére. Rábukkan egy ötven évvel korábban íródott levélre, amit Shakespeare Júliájának címeztek. Ezekre a levelekre önkéntesek válaszolnak, és Sophie elhatározza, hogy megválaszolja a levelet. Azonban pár nappal később felbukkan a levél írója az unokájával együtt, és hárman útnak indulnak, hogy felkutassák Lorenzo Bartolinit. Amiből úgy néz ki, hogy van egy pár.

Alapból kedvelem Amanda Seyfried filmjeit, de ez egy csoda volt. Visszaadta az igaz szerelembe vetett hitemet, és néha nevettem, néha pedig megkönnyeztem a történéseket.
A filmet megnézheted itt:
https://videa.hu/videok/film-animacio/levelek-julianak-24R5wiuJF6lz7ITW

 

Tengerparti Tinimozi 

Ez a film nekem nosztalgia, meg még azoknak, akik a Disneyn nőttek fel, és húgom a tanúja, hogy a bejegyzés írása közben legalább háromszor mondtam el, hogy ezt újra szeretném nézni. 

Brady és McKenzie nyara nem várt fordulatot vesz, amikor belecsöppennek Brady kedvenc szörfös musicaljébe, a Szelídek és Motorosokba, ahol talán túlságosan is közelről élvezhetik az eseményeket, amikor a cselekmény részévé válnak és a főszereplő karakterek nem egymásba, hanem Brady-be és McKenzie-be szeretnek bele, ezzel teljesen megváltoztatva a cselekményt. Tudják, hogy minél előbb vissza kell térniük a jelenbe, mielőtt még nagyobb felfordulást okoznak. 

A filmet itt tudjátok megnézni:
https://videa.hu/videok/film-animacio/tengerparti-tini-mozi-2013-teljes-film-LBR0QL2xedz7ywII


Bryan Adams - Summer of '69

Yeah, I'd always wanna be thereThose were the best days of my life

Ezt a zenét nem túl régen ismertem meg közelebbről, bár határozottan nem ebben a verzióban, hanem Grund koncerten. Feldolgozta Chad Kroeger is, de nekem továbbra is Ember Márk előadásában a kedvencem. Számomra ez a dal mindig is életem első Grund koncertjéről fog szólni, és a nyári élményekről. Azt ajánlom, hogy ti is szerezzetek minél több nyári emléket a barátaitokkal!

Maluma - Carnaval 

Ez a dal már csak a latin mivolta és hangulata miatt is bekerülhetne ebbe a válogatásba, de szerintem témájában is abszolút passzol ide. Élvezd az életet és bulizz! A nyár felhőtlen szórakozásról is szól, szóval hajrá!

Simple Plan - Summer Paradise 

Szerintem mindenkinek volt már olyan plátói, vagy nem plátói szerelme, akivel a nyáron találkozott, és bármi is történt, nagyjából ki is fulladt azon a nyáron, aztán mindenki élte tovább a saját kis életét. Ez a dal ezeket a nyári szerelmeket testesíti meg számomra, egy kissé keserédes hangulatot adva neki, de minden nyáron rongyosra hallgatom.


Szeretnék mindenkinek csodálatos nyarat kívánni, kalandokkal, bulikkal, szerelmekkel, nyári munkával, barátokkal és sok-sok szívmelengető élménnyel! <3

És ha már eljutottunk idáig, mellékesen megjegyezném, hogy napra pontosan ma lett egy éves a blogom! Szóval ez kicsit ilyen szülinapi bejegyzés lett :). 

Na de mit is jelent ez számokban? 

Ezzel együtt 48 publikált bejegyzést (majdnem 50)

Összesen 2864 megtekintést, bejegyzésenként átlagosan 50-60 megtekintést. 

A legnézettebb bejegyzésem a december 5-i adventi naptár, 177 olvasóval, ami engem őszintén meglep, hogy miért pont az. 

Jelent még 16 követőt, akik publikusan fel merik vállalni, hogy engem olvasnak, de ennél jóval több támogató családtagot és barátot, akik tudom, hogy rendszeresen olvassák a blogomat, valamint néhány írországi olvasót (összesen 528 megtekintést köszönhetek nekik), de impozáns helyet foglal el az Amerikai Egyesült Államok is, ahonnan eddig 159 megtekintést kaptam, és rendszeresen kapok is. Szóval Thank you és hálásan köszönöm mindenkinek, aki itt van és olvas engem! <3

2023. május 31., szerda

A padlás

Sziasztok! Tegnap megnéztem A padlást a Vígszínházban, és fantasztikus volt, szóval úgy gondoltam, hogy hozok róla egy bejegyzést.

 A padlás – Wikipédia


Vidéki lányként nincs olyan gyakran lehetőségem Pestre színházba menni, de ha van, akkor azt kihasználom. Már egészen jó kis színházba járós csapatunk jött össze A Pál utcai fiúk után, és mivel húgom nagy álma volt, hogy megnézzük A padlást, ezért már vagy egy hónapja megvettük a jegyeket. Húgom végigfanolta nekem ezt az egy hónapot, nagyjából napi szinten hallgattunk zenéket az előadásból, szóval ő teljesen be volt zsongva, én, hogy őszinte legyek, annyira nem. Érettségi, suli, miegymás. Aztán hétfőn végre odaértem lelkileg, hogy rágondoljak a darabra úgy ténylegesen, szóval alig bírtam aludni, azt is darabokban és mindenféle álmokkal, tele színészekkel.
A Vígszínház nekem mindig egy comfort place lesz, még mindig csak tátom a számat, hogy milyen gyönyörű hely, és milyen óriási. Kicsit fura volt, hogy nem A Pál utcai fiúkra megyek, mert eddig csak azt láttam a Vígben. De azt kétszer, plusz voltam Vígmajálison. A Pesti színházban több darabot láttam (Lóvátett lovagok; Mondjad, Atikám! és Kinek az ég alatt már senkije sincsen). 
 
A darab ősbemutatójára 1988-ban került sor, azóta játsszák töretlen sikerrel. A padlás zenéit Presser Gábor és Stevanovity Dusán írta és szerezte, a szövegkönyvet Horváth Péter írta, és Marton László rendezésében láthatjuk. 

Szereposztás (amivel láttam) 
 
  • Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus: Wunderlich József 
  • Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul: Márkus Luca
  • Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről: Igó Éva
  • Barrabás, B. Barrabás, a gengszter: Csapó Attila
  • Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással: Csapó Attila
  • Herceg, finomlelkű szellem, 500 éves: Szántó Balázs 
  • Kölyök, naiv szellem, 530 éves: Dobó Enikő 
  • Lámpás, a törpe zsörtölődő szellem, 670 éves: Dino Benjamin 
  • Meglökő, óriási szellem, 560 éves, néma: Horváth Szabolcs
  • Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes: Fesztbaum Béla 
  • Detektív, aki még önmagát is kinyomozza: Kőszegi Ákos 
  • Üteg, a detektív másik balkeze: ifj. Vidnyánszki Attila
  • Robinson, a gép: Dolmány Attila

Rövid és spoilermentes cselekmény: 
 
A padlásra négy szellem érkezik, a Herceg, Lámpás, Kölyök és Meglökő, akiket csak az lát, akinek a lelke olyan tiszta és romlatlan mint a gyerekeké. Azt a padlást keresik hosszú évek óta, ahonnan a Révész elviszi őket az 'örökre szépek' bolygójára, ahol az emlékek és az álmok élnek. Rádiós és Mamóka is látja a szellemeket, bár eleinte nem akarnak hinni a kísérteteknek. B. Barrabás, a gengszter betör a padlásra, és leüti Rádióst. A tetőről lelövik a rendőrök, de a holtteste nem ér földet, ezért meggyanúsítják Rádiósékat, hogy ők bújtatják a bűnözőt. Időközben Révész, kezdő révész lévén, a határozott tiltás ellenére megszállja Barrabás (holt)testét, hogy kipróbálja, milyen embernek lenni. Ez további bonyodalmakhoz vezet. Fontos szerepet játszik a történetben Süni, a szomszéd lány, akinek segítségével megmenekül a padlás. A kis csapat együttes erővel próbál ellenállni a Barrabás után történő nyomozásoknak, miközben arra törekszenek, hogy a szellemek eljuthassanak az 'örökre szépek' bolygójára, de közben azért szilvásgombócot is esznek. 

Személyes vélemény: 
 
Bár egy kétórás darabról van szó, mindkét felvonás pillanatok alatt elrepült, kicsit meglepődtem, amikor vége lett, képtelenségnek tartottam, hogy ennyi idő alatt lemenjen az egész előadás. Nagyon élveztem az egészet, az első pillanattól az utolsóig maximálisan lekötött. Imádtam, hogy meseszerű volt (ez nem mese, hanem a színtiszta, rideg valóság). A Szilvásgombóc dal nekem kicsit Disneys volt, de ezt nem leminősítően értve, hiszen szeretem a Disneyt. Márkus Lucát korábban nem láttam semmiben, de az a nő egy csoda. Komolyan. És azt a sikítást nagyon irigylem tőle. A Mit ér egy nagymama unokák nélkül című dalt bevallom, megkönnyeztem. Azonban Mamóka egyéb mondatainál sokszor nevettem fel hangosan. A kedvenc karakterem talán Lámpás volt. Dino Benjamin annyira szerethetően játszotta a zsörtölődő törpét, hogy arra szerintem szavak nincsenek. Vagy legalábbis nekem mindig ilyenkor fogynak el a szavaim, amikor valamit választékosan kéne méltatni, mert jelenleg nagyjából megint addig terjednek a gondolataim, hogy waa, úristen, zseniális és aaaa. Szántó Balázs angyali hangja az első pillanattól megbabonázott. Gyönyörű. A Kölyök és Meglökő közötti kapocs nagyon érezhető volt, ami megmelengette a szívemet. Két ennyire ellentétes karaktert játszani úgy, hogy mégis valahogy nagyon látszódjon, hogy ők összetartoznak, Dobó Enikőnek és Horváth Szabolcsnak sikerült. Külön megjegyezném, hogy Dobó Enikő milyen magasságokig tud hangokat kiénekelni, ami nekem altosként mágikus tehetségnek tűnik. Csapó Attila, mint Barrabás és a Révész. Bevallom, először kicsit szkeptikus voltam vele kapcsolatban, mert legutóbb nekem Gerébként annyira nem jött át az alakítása, de most pozitív csalódás volt. Nagyon sokat nevettem rajta, fantasztikus volt, és neki is gyönyörű hangja van. Fesztbaum Bélának nagyon jól állt ez a szigorú, kötekedős szerep, kíváncsi vagyok, hogy mennyire lehet nehéz úgy tenni, mintha nem látnál négy embert akik mindenáron azon vannak, hogy lásd őket. Nálam ez akkor sem megy, ha valaki nem akarja, hogy lássam és ránézzek :D. A Detektív és Üteg párosa szerintem szintén vicces volt, ifj. Vidnyánszky Attila, mint Üteg, különösen. És hát Robinson, vagyis Dolmány Attila. Nekem meggyőződésem, hogy én őt láttam már valamiben, de fogalmam sincs, hogy miben, akárhogy gondolkodom. Érdekes kérdéseim és gondolataim vannak azzal kapcsolatban, hogy vajon ő hol lehet darab közben. És végül, de nem utolsó sorban Wunderlich József. Nem ért nagy meglepetésként, hogy csodálatos Rádiós volt, de annyira illett rá az elvarázsolt kibernetikus szerepe, hogy azt már büntetni kéne. A hangja is csodálatos. Ahogy a Fényév távolságot énekelte, azon majdnem elsírtam magam, azt részben a szöveg miatt, de erről még később. Igazából ide le akartam írni a művészbejárós élményeimet is, de ez nem egy fanblog (csak egy kicsit), meg amúgy is önző lélek vagyok. Egyébként kicsit zavarban vagyok, hogy darab után illik-e egyáltalán odamenni a művészbejáróhoz, vagy inkább hagyni kéne a színészeket élni és nyugiban hazamenni per cigizni. 

Na de, a Fényév távolságra és a dalokra visszatérve, azt hiszem, hogy nem szeretnék top 3-as listát csinálni, de berakom ide nektek a Fényév távolságot (Kaszás Attila verzióban).



"Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre."
 
"Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív,
még nem mond semmit,
meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek."
 
Én ezeket az idézeteket nem szeretném nagyon kielemezni ide, mert nem ezért vagyok itt, de sokat gondolkodtam ezeken a sorokon. Persze, hallottam a darab előtt is a dalt, de ott, az előadáson fogott meg igazán és érintette meg a lelkemet, mert aktualitása van számomra. Ajánlom mindenkinek ezt a dalt, és a többit is.
 
Ezekkel a gondolatokkal le is zárnám ezt a bejegyzést. Aki még tud, látogasson el ebben az évadban színházba, akinek már nincsen lehetősége, annak meleg szívvel ajánlom a következő évadot és többek között A padlást is. Köszönöm, hogy eljutottál eddig, és végigolvastad a bejegyzést! Legyen csodás napod! <3

2023. április 11., kedd

Gólkirályság

Sziasztok! Nem tudom, hogy ki mennyire van képben a Gólkirályság sorozattal, de március 11-én lezárult az első évad és én végignéztem az egészet, szóval úgy gondoltam, hogy érdemes lenne hoznom róla egy bejegyzést. Főként a női karaktereket szeretném kivesézni, mert belőlük jóval kevesebb van és erőteljesen férfiközpontú a sorozat.

 Gólkirályság

Először egy kis rövid bevezető a sztoriba: 

A Csember FC-nek új edzőre van szüksége, ezért a klubvezető (Csabi), a fő- és egyetlen szponzor (Laci) és a polgármester (Géza) elhatározzák, hogy szereznek egy új edzőt a csapatnak. De nem ám valami aprócska edzőt, hanem a híres/hírhedt sztáredzőt, Szabó Tónit aki visszavonult a külvilágtól különböző botrányok miatt, és egy ideje semmit nem tudni róla. Erre azért van szükség, mert a csapatnak elérhető közelségbe került az NB I-be jutás, és mindenáron be akarnak kerülni. És hátha akkor Csember végre megkapja a városi rangot, amire Géza már olyan régóta vágyik (mondjuk tenni nem sokat tesz érte). A titkárnő segítségével tehát megkeresik Szabó Tónit Facebookon, aztán kicsit meglepődnek, amikor egy női Szabó Tóni jelenik meg a direkt emiatt rendezett sajtótájékoztatón. Úgy döntenek, hogy megtartják az edzőnőt, bár a szponzor és a csapattagok is elég sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy Tóni magától lelépjen. De őt ennél keményebb fából faragták, és kitartóan állja a sarat. Már csak az a nagy kérdés, hogy a csapat felkerül-e az NB I-be a segítségével. (Spoiler: az első évad végére még nem derült ki. Vagyis hát kiderült, csak a sorozat készítői azt a 3 másodpercet már nem tették bele, hogy betalál-e a labda a kapuba avagy sem. Tehát reméljük, hogy lesz második évad.)

És akkor nézzük a szereplőket:

 Gólkirályság – Tóni – Lovas Rozi

Szabó Tóni (Szabó Antónia) - Lovas Rozi:

Tóni tévedésből került a csapathoz, amit nem igazán titkolnak előtte, ezzel megnehezítve a beilleszkedését. Ráadásul a másodedző is féltékeny rá, hogy miért nem ő lett az edző. Közben pedig, mint férfi csapat női edzője, lehet, hogy éppen történelmet ír. Eredetileg testnevelőtanár, de kirúgták, ezért nagyon kell neki a pénz. Van egy életképtelen pasija (Gábor), aki egész nap mindenféle játékokkal játszik és Tóni pénzét költi. Amint Tóni megkapja az állást lakhatással együtt, szakít Gáborral, hogy egy remélhetőleg teljesen új életet kezdjen. Nagyon erős nő, szuperül helytállt a legnehezebb szituációkban is. Kitartó, tényleg hatalmas szenvedélye a foci, és még ért is hozzá. Elképesztően laza és kemény egyszerre, pillanatok alatt lerendezi a fiúkat, ha arról van szó. Nincs könnyű dolga, mert a fiúk nem igazán a futball gyöngyei (nem tudom, hogy ez a sorozat készítőinek részéről egy tükör akart lenni a magyar focistákról, de ha igen, akkor egészen látványos és ütős), de megbirkózik velük. Nincs amúgy egy könnyű személyisége, temperamentumos és lobbanékony bizonyos helyzetekben. Néha szerintem ezt a vonalat túlzásba vitték a karakterében, hogy játssza a kemény nőt és ő lever mindenkit, meg a hisztivonalat is. A kitörései néha elmentek egy antipatikus irányba. SPOILER: Kicsit összemelegednek a másodedzővel, amire valamilyen szinten számítani lehetett, de tényleg van köztük kémia. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakul kettejük viszonya a második évadban. Egyébként Lovas Rozit hatalmas színésznőnek tartom, minden tiszteletem neki, mert itt is szuperül játszott <3.

 

 Gólkirályság – Vica – Sztarenki Dóra

Olajos Éva (Vica) - Sztarenki Dóri:

Vica a Csember FC gyönyörű titkárnője. Viszonya a van a polgármesterrel, Gézával, akinek amúgy felesége van, de Vica meg van győződve arról, hogy Géza el fogja venni feleségül. Naiv lány, kicsit beskatulyázták a butuska szőke titkárnő kategóriába, bár már kezd körvonalazódni, hogy ennél több van benne. Egyébként nagyon aranyos, gondolkodás nélkül befogadta Tónit, miután a motelből rajta kívülálló okok miatt távozott. Minden erejével megpróbálja támogatni Tónit és tartani benne a lelket a nehéz pillanatokban (amikből azért volt egy pár). Szerintem az ő karaktere a második évadban fog igazán kibontakozni, csak állna már ki magáért. Ha nem hagyná, hogy Géza hülyítse, sokkal szimpatikusabb lenne a karaktere. Persze, mentségére legyen mondva, hogy nagyon szerelmes, és a szerelem elveszi az ember eszét. Pedig azért a polgármester annyira nem szép ember. Se kívül, se belül. Remélem, hogy nem rontják el a karakterét, mert szerintem szuper dolgokat lehetne még kihozni belőle. 

 

 Gólkirályság – Rita – Szinetár Dóra

Dr. Major Rita - Szinetár Dóra:

Géza felesége és a Csember FC ügyvédje. Érdekes egy nő, úgy öltözködik, mint egy idős könyvtárosnő, akinek otthon van négy macskája. És nem a macskákkal van bajom. Mondjuk nyugodt feleség, néha egy kicsit féltékeny, de ennyi. Precíz, ami vélhetően a szakmájából adódik, Gézával közös otthonuk úgy néz ki, mint egy IKEA katalógus. Nem tűnik fel neki, hogy Géza megcsalja, bár néha elégedetlenkedik a házasságuk minősége miatt. Ő is naiv egy kicsit, valami fordulat szempontjából én támogatnék egy olyat, hogy Rita és Vica összefognak Géza ellen, elperelnek tőle mindent is, és győz a girl power. De az eddigiek alapján valószínűbbnek tartom, hogy Vicát fogja jobban utálni.

 

 Gólkirályság – Dorka – Mikecz Estilla

Dorka - Mikecz Estilla:

Rita barátnője, youtuber. Elhatározta, hogy dokumentálja a csapat életét a női edzővel és feljutásukat az NB I-be. Sejti, hogy Géza megcsalja Ritát. Minden lében kanál, ez valószínűleg részben szakmai ártalom is. Állandóan a csapattal tart és filmezi őket. Közben összemelegedik a csapat bolgár játékosával, Stoyannel. Fun fact: a való életben az Oleticset játszó Mohácsi Norberttel alkotnak egy párt.

 

Csilla - Pásztor Virág:

Nem láttuk sokszor felbukkanni a sorozatban, de ha igen, az nagyot ütött. Krammer Laci (a főszponzor) fiatal és csinos barátnője. Valószínűsíthető, hogy csak a pénzéért van vele. Egy butuska barna hajú Barbie baba, nagyjából csak fejhangon képes beszélni, és általában vinnyog valami miatt, vagy egy orbitális hülyeség hagyja el a száját. 

Még pár szót ejtenék Ica néniről, aki a csapat szertárosa és takarítója. Igazi nagymamatípus, az unokáiként kezeli a fiúkat, akkor is, ha meg sem érdemlik. Kemény nő, hozzászokott ahhoz, hogy állandóan pasik között van. Nagyon csípem. 


Mivel a történet meglehetősen sok szálon fut és még annál is több szereplő van, ezért tíz rész alatt úgy érzem, hogy nem jutott elég idő arra, hogy igazán megismerjük a karaktereket. Nekem most van egy felszínes véleményem, de szerintem a szereplők személyiségének átlagosan 20%-ával vagyunk tisztában. A legnagyobb problémám az az, hogy bár elvileg egy nő a főszereplő, mégis a pasik vannak a középpontban, főként a Csabi-Géza-Laci triumvirátus. Amivel egyébként nem lenne baj, ha nem lennének ekkora seggfejek a fiúk. Mert sajnos gyakran azok. Kivéve Csabi, ő csak egy szerencsétlen klubvezető, aki megpróbálja kikerülni a létező összes konfliktust. Az egyetlen kívánságom a sorozatra nézve a kevésbé antipatikus és szexista szereplőgárda. Most lehet, hogy úgy tűnik, hogy elhordtam őket mindennek, de azért van oka annak, hogy én bejegyzést készítettem a sorozatról és az nem az utálat. Maga a sztori határozottan jó egy magyar sorozathoz képest, számomra az is előny, hogy csak heti egy rész volt, mert valószínűleg nem ültem volna le hétköznap esténként nézni. Szóval ha felkeltette az érdeklődésedet a sorozat, akkor gyorsan nézd vissza, és várd velem a következő évadot, ami úgy várhatóan egy év :c. 

Ha szeretnétek, hozhatok egy részt a fontosabb férfi karakterekről is. Köszönöm, hogy olvastatok, további szép napot mindenkinek!


2023. március 22., szerda

A szívem érted RAPes

Sziasztok! Ma egy filmről hoztam nektek ajánlót :). A szívem érted RAPest nagyon régóta terveztem megnézni, már sokat hallottam róla, aztán amíg beteg voltam, végre végig tudtam nézni. 

 

Az előzetes: https://youtu.be/cm-tgph1IQw
(valamiért nem sikerült normális videó formátumban beilleszteni, szóval ez most ilyen, és angolul van)

A film 2001-ben jött ki, Sean Patrick Thomas és Julia Stiles főszereplésével. Julia Stilest nagyon kedvelem, a kedvenc filmem, a 10 dolog amit utálok benned egyik főszereplője. Akkor lopta be magát igazán a szívembe, Kat karaktere nagyon jól állt neki. Vicces, hogy pont a kedvenc filmemről nem hoztam eddig bejegyzést, de majd lehet, hogy pótolom. A film magyar címe egyébként szerintem kissé gyenge, hogy ne mondjam, hogy borzasztó. Az eredeti cím (Save the Last Dance) sokkal jobban passzol a történethez. 

A film főszereplője Sara, aki édesanyja halála után kénytelen apjához költözni Chicagóba, egy szűkös lakásba. Ráadásul olyan iskolába kell járnia, ahová rajta kívül nagyjából csak színes bőrű diákok járnak, ami megnehezíti a beilleszkedést. Szerencsére Chanille a szárnyai alá veszi a lányt, így barátokat szerez. Összetűzésbe kerül Derekkel (aki amúgy Chanille bátyja), ám a fiú elhatározza, hogy megtanítja Sarát hiphopot táncolni. Sara mindene a tánc, évekig balettozott, és az az álma, hogy bekerüljön a Juilliardra. A két fiatal teljesen különbözik egymásban, ám a tánc szeretete közös bennük. Nagyon aranyos volt, ahogy a feszes tartású Sarat próbálta rávenni Derek, hogy üljön már lazán. A kulturális és szociális különbségek megnehezítik kettejük kapcsolatát. Nem szeretnék nagyon spoilerezni a történetet illetően, bár a vége mondhatjuk úgy is, hogy kiszámítható.

Sara karaktere szerintem kicsit egysíkú volt, de határozottan volt karakterfejlődése a végére. Ezért igazából a készítőket okolom, mert sokszor belecsúsznak abba a hibába, hogy van egy főszereplő, de pont őt ismerjük meg valamiért a legkevésbé. Én mostanában több ilyenbe is belefutottam, hogy a mellékszereplők kedvelhetőbbek és emlékezetesebbek lettek, mint a főszereplő. Sarát a körülményei tették érdekessé, de személyisége nem sok volt, inkább csak sodródott az eseményekkel.
Derek karakterében kaptunk egy okos fickót, egy törődő bátyát és egy hűséges barátot is, akinek azért van egy kis józan esze, és néha próbál hatni a balhékereső haverjaira. Vannak céljai, és igen határozottan tesz is érte, hogy ezek megvalósuljanak. Már-már túl tökéletes. Nekem kell egy Derek. Bár egyébként szerintem ilyen pasi nem létezik. A tettei néha kissé logikátlanok voltak, nem értettem a gondolatmenetét. Pedig az író és a rendező is férfi. Fun fact: ugyanaz írta, mint a Step upot.
Chanille karakterét bírtam talán a legjobban. Erős női karakter, az iskola mellett megpróbálja felnevelni a gyermekét és felelősséget vállal érte. Szerintem jó barát, még úgy is, hogy mondott egy-két igazán gonosz dolgot Sarának. Mindannyiunk életében van olyan pillanat, amikor hullámvölgybe kerül a barátságunk, vagy épp megkérdőjelezzük a barátainkat.

Sok témát próbált meg egyszerre bemutatni a film, de még majdnem két órában sem sikerült mindenre elég figyelmet fordítani. Érintette a rasszizmust, a fiatalkori szülőséget, gyászt, féltékenykedést, igazából mindent. A rossz környékes, bűnözéses, lövöldözős, gengsztercsávós részét a valósághoz képest valószínűleg enyhén mutatta be, ilyen szempontból a Step up első része nekem jobban hozta ezt a vonalat. Az apa-lánya vonal kifejezetten tetszett benne. A fickónak hirtelen a nyakába szakadt egy már majdnem felnőtt kamaszlány, akiről alig tud valamit, és rá vannak kényszerítve, hogy együtt éljenek. A kapcsolatukban megvolt a fokozatos karakterfejlődés, tetszett, amit a végén kihoztak belőle, az ilyen szálakat mindig szeretem kivesézni. Összességében megkapó hangulata volt a filmnek, jó zenék voltak benne, és a helyzethez képes kaptunk egy cukormáz történetet. 

A teljes filmet itt tudjátok megnézni: link

A filmnek egyébként 2006-ban kijött a második része is, Sara életét követi a Juilliardon. Az eredeti színészek közül már senki nem vett részt a második rész forgatásában. Ezt így információkeresgélés közben találtam meg, szóval majd lehet, hogy arra is ránézek. Köszönöm, hogy olvastatok, legyen szép napotok! <3


2023. március 8., szerda

Kiera Cass - Párválasztó

Sziasztok! Ma Kiera Cass Párválasztó-sorozatáról hoztam nektek egy bejegyzést. Biztosan sokan hallottatok már róla, vagy akár olvastátok is. Ma van a nemzetközi nőnap, ez a sorozat rendkívül erős női karakterekkel dolgozik, szóval részben ezért is szól a mai bejegyzés erről.

 

Először a borítókkal szeretném kezdeni, mert egyszerűen csodálatosak. Annyira gyönyörű az egésznek a struktúrája, a ruhák, a betűtípus, szóval imádom. Bevallom, már többen ajánlgatták nekem, mire rávettem magam, hogy elolvassam, de egy pillanatig sem bántam meg. A bejegyzést két részre bontottam, ugyanis a negyedik és az ötödik rész egy kicsit elhatárolódik ezektől, de azokat sem fogom kihagyni. 

Illéa hercege, Maxon Schreave elérte azt a kort, hogy a hagyományokhoz híven megrendezzék számára a Párválasztót, aminek keretében kiválasztja maga mellé életre szóló társát, akiből majd a következő királynő lesz. 35 lány versenyzik Maxon kegyeiért, ám a herceg csak egyet választhat közülük. A harmincöt szerencsés kiválasztott egyike America Singer is. America Ötösként született, és kizárólag családja unszolására jelentkezett a Párválasztóba, hogy ezzel segítse családját, ugyanis a résztvevők családja anyagi támogatást is kap. Illéában kasztrendszer van, Egyestől lefelé egészen a Nyolcasig. A különböző kasztok szigorú szabályok szerint élik az életüket, ami meglehetősen korlátozza a lehetőségeiket. America nem túl lelkesen indul útnak a királyi palotába, fájó szívvel hagyja maga mögött a családját, és a titkos szerelmét, Aspent, akivel nem tartoznak egy kasztba ezért nem vállalhatják fel a szerelmüket. Célja minél hamarabb hazajutni, ám Maxon keresztülhúzza a számításait. A lányok néha életre-halálra küzdenek Maxon szívéért, de közben barátokra lelnek egymás között. America megpróbál beilleszkedni a palota idegen légkörébe és szabályrendszerébe, ám temperamentumos mivoltának köszönhetően igen gyakran lépi át a szabályokat és a királyi elvárásokat. Közben Aspent besorozzák palotaőrnek, és a felbukkanása felzaklatja America érzéseit. Vajon kihez húz a szíve inkább? Aspenhez, vagy Maxonhoz? Egyáltalán alkalmas lehet ő a királynői szerepre? Ilyen kérdések között egyre ijesztőbb helytállnia a lányok egyre  szűkülő körében. Ráadásul az ország népét a lázadók is veszélyeztetik, akiknek sikerül a palotába is bejutniuk, ezzel felfordulást okozva. 

Nagyon kedveltem America személyiségét, mert végig hű maradt önmagához. A csípős beszólásain jót derültem, főleg, amikor ezeket Maxonnak címezte. A közöttük lévő különleges kapcsolatot az elejétől fogva imádtam. Maxonnal nem mindig értettem egyet, de hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzek egy herceget? Végtére is ő is egy emberi lény. Az Aspennel kapcsolatos érzéseim borzasztóan hullámzóak voltak. Neki szurkoltam, aztán ellene fordultam, aztán úgy voltam vele, hogy nekem kell egy Aspen. Nincs valakinek kölcsönbe véletlenül? Az Aspen vs Maxon kérdéskör végig érdekes maradt, egy pillanatra sem unatkoztam a sorozat olvasása alatt. Amikor csak volt rá lehetőségem és leültem az egyik résszel, megpróbáltam egyvégtében kiolvasni, több-kevesebb sikerrel :D.

Na, és akkor jöjjön a második etap, ami nyomokban erőteljes spoilert tartalmaz. 

Maxon és America legidősebb gyermeke, Eadlyn hercegnő a trónörökös, miután hét egész perccel előbb született ikeröccsénél. Ő lesz Illéa első királynője (aki nem beleházasodott a királyi családba). Az országban zavargások törtnek ki, a kasztrendszer felszámolása után a nép még mindig elégedetlen. Hogy eltereljék a nép figyelmét, Párválasztót rendeznek Eadlyn hercegnő számára, ahol 35 udvarló küzd meg Eadlyn kezéért és szerelméért. Eadlyn egyáltalán nem lelkesedik a Párválasztó gondolatáért, igen gyorsan kiszórja az egyértelműen pocsék jelölteket, és az a terve, hogy elüldözze a fiúkat. Határozott, erős nő, és neki nincsen szüksége senkire. Lobbanékony természet, csakúgy, mint anyja, ami néha érdekes szituációkat szül. Időközben megkedveli a fiúkat, és rájön, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondolta. Közben folyamatosan készül az uralkodásra, és szembe kell néznie a népével, akik nem feltétlenül tartják alkalmasnak az uralkodásra. A családi és politikai drámák még egy kis szerelmi drámával fűszerezve izgalmas helyzeteket hoznak létre. Nem spoilerezek, hogy kit választott Eadlyn, olvassátok el :D. Én először másnak szurkoltam, de ezzel a döntéssel sem vagyok elégedetlen így a végére, mert nagyon cukik. 

Eleinte ki nem állhattam Eadlynt, hogy szépen fogalmazzak. Utálatos volt, beképzelt és elkényeztetett. Csak az ő igaza létezett és ő a világ közepe, úristen. De a történet végére gyönyörű karakterfejlődésen esett át, felnőtt a feladataihoz és szélesítette a látókörét. Kifejezetten okos döntéseket hozott. Pont ezért tetszett jobban az ötödik rész, mert ott már kevesebbet hisztizett és kiforrottabb volt a karaktere. A végével olyan szempontból vagyok elégedetlen, hogy ott volt egy-két szál, amit nem varrtak el rendesen. Érdekes volt, hogy most belső szemlélőként vehettünk részt a Párválasztóban, nem úgy, mint az első három részben. Igazából én azt mondanám, hogy itt nem is annyira a Párválasztó volt a középpontban, mert az uralkodói feladatok annyira sokrétűek, hogy képtelenség csak erre fókuszálni. Ilyen szempontból a sorozat első fele sokkal jobban belopta magát a szívembe. 

Abszolút megéri elolvasni, szerintem zseniális az írónő, bármennyi ellenérzéssel is indultam neki a sorozatnak. Olyanoknak is bátran ajánlom, akik nem kifejezetten kedvelik a romantikus regényeket, mert ez igazából nem romantikus regény. Jó, inkább nem CSAK romantikus regény. Sokrétű téma- és karakterrendszere van. Amúgyis, én a szívem mélyén kedvelem a cicaharcot olvasni :D. Köszönöm, hogy olvastatok, további szép hetet nektek! <3