Sziasztok! Ma Kiera Cass Párválasztó-sorozatáról hoztam nektek egy bejegyzést. Biztosan sokan hallottatok már róla, vagy akár olvastátok is. Ma van a nemzetközi nőnap, ez a sorozat rendkívül erős női karakterekkel dolgozik, szóval részben ezért is szól a mai bejegyzés erről.
Először a borítókkal szeretném kezdeni, mert egyszerűen csodálatosak. Annyira gyönyörű az egésznek a struktúrája, a ruhák, a betűtípus, szóval imádom. Bevallom, már többen ajánlgatták nekem, mire rávettem magam, hogy elolvassam, de egy pillanatig sem bántam meg. A bejegyzést két részre bontottam, ugyanis a negyedik és az ötödik rész egy kicsit elhatárolódik ezektől, de azokat sem fogom kihagyni.
Illéa hercege, Maxon Schreave elérte azt a kort, hogy a hagyományokhoz híven megrendezzék számára a Párválasztót, aminek keretében kiválasztja maga mellé életre szóló társát, akiből majd a következő királynő lesz. 35 lány versenyzik Maxon kegyeiért, ám a herceg csak egyet választhat közülük. A harmincöt szerencsés kiválasztott egyike America Singer is. America Ötösként született, és kizárólag családja unszolására jelentkezett a Párválasztóba, hogy ezzel segítse családját, ugyanis a résztvevők családja anyagi támogatást is kap. Illéában kasztrendszer van, Egyestől lefelé egészen a Nyolcasig. A különböző kasztok szigorú szabályok szerint élik az életüket, ami meglehetősen korlátozza a lehetőségeiket. America nem túl lelkesen indul útnak a királyi palotába, fájó szívvel hagyja maga mögött a családját, és a titkos szerelmét, Aspent, akivel nem tartoznak egy kasztba ezért nem vállalhatják fel a szerelmüket. Célja minél hamarabb hazajutni, ám Maxon keresztülhúzza a számításait. A lányok néha életre-halálra küzdenek Maxon szívéért, de közben barátokra lelnek egymás között. America megpróbál beilleszkedni a palota idegen légkörébe és szabályrendszerébe, ám temperamentumos mivoltának köszönhetően igen gyakran lépi át a szabályokat és a királyi elvárásokat. Közben Aspent besorozzák palotaőrnek, és a felbukkanása felzaklatja America érzéseit. Vajon kihez húz a szíve inkább? Aspenhez, vagy Maxonhoz? Egyáltalán alkalmas lehet ő a királynői szerepre? Ilyen kérdések között egyre ijesztőbb helytállnia a lányok egyre szűkülő körében. Ráadásul az ország népét a lázadók is veszélyeztetik, akiknek sikerül a palotába is bejutniuk, ezzel felfordulást okozva.
Nagyon kedveltem America személyiségét, mert végig hű maradt önmagához. A csípős beszólásain jót derültem, főleg, amikor ezeket Maxonnak címezte. A közöttük lévő különleges kapcsolatot az elejétől fogva imádtam. Maxonnal nem mindig értettem egyet, de hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzek egy herceget? Végtére is ő is egy emberi lény. Az Aspennel kapcsolatos érzéseim borzasztóan hullámzóak voltak. Neki szurkoltam, aztán ellene fordultam, aztán úgy voltam vele, hogy nekem kell egy Aspen. Nincs valakinek kölcsönbe véletlenül? Az Aspen vs Maxon kérdéskör végig érdekes maradt, egy pillanatra sem unatkoztam a sorozat olvasása alatt. Amikor csak volt rá lehetőségem és leültem az egyik résszel, megpróbáltam egyvégtében kiolvasni, több-kevesebb sikerrel :D.
Na, és akkor jöjjön a második etap, ami nyomokban erőteljes spoilert tartalmaz.
Maxon és America legidősebb gyermeke, Eadlyn hercegnő a trónörökös, miután hét egész perccel előbb született ikeröccsénél. Ő lesz Illéa első királynője (aki nem beleházasodott a királyi családba). Az országban zavargások törtnek ki, a kasztrendszer felszámolása után a nép még mindig elégedetlen. Hogy eltereljék a nép figyelmét, Párválasztót rendeznek Eadlyn hercegnő számára, ahol 35 udvarló küzd meg Eadlyn kezéért és szerelméért. Eadlyn egyáltalán nem lelkesedik a Párválasztó gondolatáért, igen gyorsan kiszórja az egyértelműen pocsék jelölteket, és az a terve, hogy elüldözze a fiúkat. Határozott, erős nő, és neki nincsen szüksége senkire. Lobbanékony természet, csakúgy, mint anyja, ami néha érdekes szituációkat szül. Időközben megkedveli a fiúkat, és rájön, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondolta. Közben folyamatosan készül az uralkodásra, és szembe kell néznie a népével, akik nem feltétlenül tartják alkalmasnak az uralkodásra. A családi és politikai drámák még egy kis szerelmi drámával fűszerezve izgalmas helyzeteket hoznak létre. Nem spoilerezek, hogy kit választott Eadlyn, olvassátok el :D. Én először másnak szurkoltam, de ezzel a döntéssel sem vagyok elégedetlen így a végére, mert nagyon cukik.
Eleinte ki nem állhattam Eadlynt, hogy szépen fogalmazzak. Utálatos volt, beképzelt és elkényeztetett. Csak az ő igaza létezett és ő a világ közepe, úristen. De a történet végére gyönyörű karakterfejlődésen esett át, felnőtt a feladataihoz és szélesítette a látókörét. Kifejezetten okos döntéseket hozott. Pont ezért tetszett jobban az ötödik rész, mert ott már kevesebbet hisztizett és kiforrottabb volt a karaktere. A végével olyan szempontból vagyok elégedetlen, hogy ott volt egy-két szál, amit nem varrtak el rendesen. Érdekes volt, hogy most belső szemlélőként vehettünk részt a Párválasztóban, nem úgy, mint az első három részben. Igazából én azt mondanám, hogy itt nem is annyira a Párválasztó volt a középpontban, mert az uralkodói feladatok annyira sokrétűek, hogy képtelenség csak erre fókuszálni. Ilyen szempontból a sorozat első fele sokkal jobban belopta magát a szívembe.
Abszolút megéri elolvasni, szerintem zseniális az írónő, bármennyi ellenérzéssel is indultam neki a sorozatnak. Olyanoknak is bátran ajánlom, akik nem kifejezetten kedvelik a romantikus regényeket, mert ez igazából nem romantikus regény. Jó, inkább nem CSAK romantikus regény. Sokrétű téma- és karakterrendszere van. Amúgyis, én a szívem mélyén kedvelem a cicaharcot olvasni :D. Köszönöm, hogy olvastatok, további szép hetet nektek! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése