A padlás

Sziasztok! Tegnap megnéztem A padlást a Vígszínházban, és fantasztikus volt, szóval úgy gondoltam, hogy hozok róla egy bejegyzést.

 

Vidéki lányként nincs olyan gyakran lehetőségem Pestre színházba menni, de ha van, akkor azt kihasználom. Már egészen jó kis színházba járós csapatunk jött össze A Pál utcai fiúk után, és mivel húgom nagy álma volt, hogy megnézzük A padlást, ezért már vagy egy hónapja megvettük a jegyeket. Húgom végigfanolta nekem ezt az egy hónapot, nagyjából napi szinten hallgattunk zenéket az előadásból, szóval ő teljesen be volt zsongva, én, hogy őszinte legyek, annyira nem. Érettségi, suli, miegymás. Aztán hétfőn végre odaértem lelkileg, hogy rágondoljak a darabra úgy ténylegesen, szóval alig bírtam aludni, azt is darabokban és mindenféle álmokkal, tele színészekkel.

A Vígszínház nekem mindig egy comfort place lesz, még mindig csak tátom a számat, hogy milyen gyönyörű hely, és milyen óriási. Kicsit fura volt, hogy nem A Pál utcai fiúkra megyek, mert eddig csak azt láttam a Vígben. De azt kétszer, plusz voltam Vígmajálison. A Pesti színházban több darabot láttam (Lóvátett lovagok; Mondjad, Atikám! és Kinek az ég alatt már senkije sincsen). 

 

A darab ősbemutatójára 1988-ban került sor, azóta játsszák töretlen sikerrel. A padlás zenéit Presser Gábor és Stevanovity Dusán írta és szerezte, a szövegkönyvet Horváth Péter írta, és Marton László rendezésében láthatjuk. 

Szereposztás (amivel láttam) 

 

• Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus: Wunderlich József 
• Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul: Márkus Luca
• Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről: Igó Éva
• Barrabás, B. Barrabás, a gengszter: Csapó Attila
• Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással: Csapó Attila
• Herceg, finomlelkű szellem, 500 éves: Szántó Balázs 
• Kölyök, naiv szellem, 530 éves: Dobó Enikő 
• Lámpás, a törpe zsörtölődő szellem, 670 éves: Dino Benjamin 
• Meglökő, óriási szellem, 560 éves, néma: Horváth Szabolcs
• Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes: Fesztbaum Béla 
• Detektív, aki még önmagát is kinyomozza: Kőszegi Ákos 
• Üteg, a detektív másik balkeze: ifj. Vidnyánszki Attila
• Robinson, a gép: Dolmány Attila

Rövid és spoilermentes cselekmény: 

 

A padlásra négy szellem érkezik, a Herceg, Lámpás, Kölyök és Meglökő, akiket csak az lát, akinek a lelke olyan tiszta és romlatlan mint a gyerekeké. Azt a padlást keresik hosszú évek óta, ahonnan a Révész elviszi őket az 'örökre szépek' bolygójára, ahol az emlékek és az álmok élnek. Rádiós és Mamóka is látja a szellemeket, bár eleinte nem akarnak hinni a kísérteteknek. B. Barrabás, a gengszter betör a padlásra, és leüti Rádióst. A tetőről lelövik a rendőrök, de a holtteste nem ér földet, ezért meggyanúsítják Rádiósékat, hogy ők bújtatják a bűnözőt. Időközben Révész, kezdő révész lévén, a határozott tiltás ellenére megszállja Barrabás (holt)testét, hogy kipróbálja, milyen embernek lenni. Ez további bonyodalmakhoz vezet. Fontos szerepet játszik a történetben Süni, a szomszéd lány, akinek segítségével megmenekül a padlás. A kis csapat együttes erővel próbál ellenállni a Barrabás után történő nyomozásoknak, miközben arra törekszenek, hogy a szellemek eljuthassanak az 'örökre szépek' bolygójára, de közben azért szilvásgombócot is esznek. 

Személyes vélemény: 

 

Bár egy kétórás darabról van szó, mindkét felvonás pillanatok alatt elrepült, kicsit meglepődtem, amikor vége lett, képtelenségnek tartottam, hogy ennyi idő alatt lemenjen az egész előadás. Nagyon élveztem az egészet, az első pillanattól az utolsóig maximálisan lekötött. Imádtam, hogy meseszerű volt (ez nem mese, hanem a színtiszta, rideg valóság). A Szilvásgombóc dal nekem kicsit Disneys volt, de ezt nem leminősítően értve, hiszen szeretem a Disneyt. Márkus Lucát korábban nem láttam semmiben, de az a nő egy csoda. Komolyan. És azt a sikítást nagyon irigylem tőle. A Mit ér egy nagymama unokák nélkül című dalt bevallom, megkönnyeztem. Azonban Mamóka egyéb mondatainál sokszor nevettem fel hangosan. A kedvenc karakterem talán Lámpás volt. Dino Benjamin annyira szerethetően játszotta a zsörtölődő törpét, hogy arra szerintem szavak nincsenek. Vagy legalábbis nekem mindig ilyenkor fogynak el a szavaim, amikor valamit választékosan kéne méltatni, mert jelenleg nagyjából megint addig terjednek a gondolataim, hogy waa, úristen, zseniális és aaaa. Szántó Balázs angyali hangja az első pillanattól megbabonázott. Gyönyörű. A Kölyök és Meglökő közötti kapocs nagyon érezhető volt, ami megmelengette a szívemet. Két ennyire ellentétes karaktert játszani úgy, hogy mégis valahogy nagyon látszódjon, hogy ők összetartoznak, Dobó Enikőnek és Horváth Szabolcsnak sikerült. Külön megjegyezném, hogy Dobó Enikő milyen magasságokig tud hangokat kiénekelni, ami nekem altosként mágikus tehetségnek tűnik. Csapó Attila, mint Barrabás és a Révész. Bevallom, először kicsit szkeptikus voltam vele kapcsolatban, mert legutóbb nekem Gerébként annyira nem jött át az alakítása, de most pozitív csalódás volt. Nagyon sokat nevettem rajta, fantasztikus volt, és neki is gyönyörű hangja van. Fesztbaum Bélának nagyon jól állt ez a szigorú, kötekedős szerep, kíváncsi vagyok, hogy mennyire lehet nehéz úgy tenni, mintha nem látnál négy embert akik mindenáron azon vannak, hogy lásd őket. Nálam ez akkor sem megy, ha valaki nem akarja, hogy lássam és ránézzek :D. A Detektív és Üteg párosa szerintem szintén vicces volt, ifj. Vidnyánszky Attila, mint Üteg, különösen. És hát Robinson, vagyis Dolmány Attila. Nekem meggyőződésem, hogy én őt láttam már valamiben, de fogalmam sincs, hogy miben, akárhogy gondolkodom. Érdekes kérdéseim és gondolataim vannak azzal kapcsolatban, hogy vajon ő hol lehet darab közben. És végül, de nem utolsó sorban Wunderlich József. Nem ért nagy meglepetésként, hogy csodálatos Rádiós volt, de annyira illett rá az elvarázsolt kibernetikus szerepe, hogy azt már büntetni kéne. A hangja is csodálatos. Ahogy a Fényév távolságot énekelte, azon majdnem elsírtam magam, azt részben a szöveg miatt, de erről még később. Igazából ide le akartam írni a művészbejárós élményeimet is, de ez nem egy fanblog (csak egy kicsit), meg amúgy is önző lélek vagyok. Egyébként kicsit zavarban vagyok, hogy darab után illik-e egyáltalán odamenni a művészbejáróhoz, vagy inkább hagyni kéne a színészeket élni és nyugiban hazamenni per cigizni. 

Na de, a Fényév távolságra és a dalokra visszatérve, azt hiszem, hogy nem szeretnék top 3-as listát csinálni, de berakom ide nektek a Fényév távolságot (Kaszás Attila verzióban).

"Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre."

 

"Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív,
még nem mond semmit,
meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek."

 

Én ezeket az idézeteket nem szeretném nagyon kielemezni ide, mert nem ezért vagyok itt, de sokat gondolkodtam ezeken a sorokon. Persze, hallottam a darab előtt is a dalt, de ott, az előadáson fogott meg igazán és érintette meg a lelkemet, mert aktualitása van számomra. Ajánlom mindenkinek ezt a dalt, és a többit is.

 

Ezekkel a gondolatokkal le is zárnám ezt a bejegyzést. Aki még tud, látogasson el ebben az évadban színházba, akinek már nincsen lehetősége, annak meleg szívvel ajánlom a következő évadot és többek között A padlást is. Köszönöm, hogy eljutottál eddig, és végigolvastad a bejegyzést! Legyen csodás napod! <3