2022. szeptember 28., szerda

Avril Lavigne

Sziasztok! Ma az egyik kedvenc énekesnőmről, Avril Lavigne-ről hoztam nektek bejegyzést, ugyanis tegnap, azaz szeptember 27-én volt a születésnapja.

Music | Avril lavigne style, Avril lavigne, Avril lavigne let go𝙰𝚟𝚛𝚒𝚕 𝙻𝚊𝚟𝚒𝚐𝚗𝚎 𝙳𝚊𝚒𝚕𝚢 on Twitter in 2022 | Avril lavigne  photos, Avril lavigne, Avril lavigne style


Életútja: 
1984-ben született Kanadában, Avril Ramona Lavigne néven. Kettő testvére van, egy bátyja, Matthew, és egy húga, Michelle. Zenei tehetsége eléggé korán megmutatkozott, tizenöt évesen már Shania Twainnel énekelhetett együtt ottawai koncertjén. Az énekesnővel egyébként azóta is jó kapcsolatot ápol.
Első albuma 2002-ben jelent meg, amely Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban első helyre került a ranglistán. Rengeteg példány kelt el az albumból. 2002-ben elnyerte az MTV Music Awarson a legjobb új előadó címet, 2003-ban négy Juno díjat nyert meg a hat jelölésből. Nyolc Grammy-díjra jelölték abban az évben.
Második albuma 2004-ben jelent meg, ez is hatalmas sikereket ért el.
2006-ban összeházasodott Deryck Whibley-vel, a Sum 41 nevű punkzenekar énekes-frontemberéhez. 2009-ben váltak el, én személy szerint kedveltem a párosukat. Egyes források szerint a Sum 41 2011-es albumán, a Screaming Bloody Murderen szereplő alkotások egy része Deryck válás utáni érzelmeiről szól, és nagyban kötődik Avril Lavigne-hez, ám az énekes ezt tagadta.
Avril harmadik albuma, a The Best Damn Thing 2007-ben jelent meg. Olyan előadókkal dolgozott együtt az album készítése során, mint Kelly Clarkson, Deryck Whibley és Travis Barker.
2008-ban fellépett Magyarországon is.
A negyedik albuma 2011-ben került a piacra. Az énekesnő már korábban is ki akarta adatni, de a kiadója nem ítélte eléggé eladhatónak, így sokat kellett harcolnia a lemez kiadásáért.
2013-ban jelent meg ötödik albuma, ebben az évben házasodott össze Chad Kroegerrel, a Nickelback frontemberével. Az albumon szerepel duettjük is, a Let me Go.
2014-ben Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, így egy időre eltűnt a köztudatból. 2015-ben elvált Chad Kroegertől. 
2019-ben, gyógyulása után adta ki hatodik nagylemezét, Head Above Water címmel, amit nagyban inspirált betegsége is.
2021-ben megjelent ModSunnal közös dala, a Flames, nem sokkal később pedig a két zenész hivatalosan is megerősítette kapcsolatukat. 
2022-ben jelent meg hetedik albuma, amin többek között ModSunnal, Travis Barkerrel és Machine Gun Kellyvel dolgozott együtt. Az énekesnő úgy sziporkázik, mintha még most is huszonéves lenne. 
Augusztus 31-én csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en, első albuma, a Let Go 20. évfordulója alkalmából. 

Albumok:
  • Let go (2002)
  • Under My Skin (2004)
  • The Best Damn Thing (2007)
  • Goodbye Lullaby (2011)
  • Avril Lavigne (2013)
  • Head Above Water (2019)
  • Love Sux (2022)


Avril ezeken kívül szerepelt a Túl a sövényen című filmben valamint A falkában. Írt egy dalt az Eragon című filmhez, a Keep Holdin' Ont (ami nekem az egyik személyes kedvencem), valamint Alice című dala az Alice Csodaországban című filmben is hallgató.
2008-ban piacra dobta saját divatmárkáját, az Abbey Dawnt, azonban a ruhákat csak Amerikában a Kohl's nevű áruházban lehet kapni. Emellett saját parfümje is van. Új albumához merchandise termékeket adott ki.

2003-ban elterjedt egy összeesküvés-elmélet, miszerint Avril meghalt, és egy hasonmással, egy bizonyos Melissa Vandellával helyettesítették. Ez a hír 2015. környékén terjedt el mégjobban, ám az énekesnő számos alkalommal cáfolta ezt. Rengeteg videó és poszt próbálja összehasonlítgatni "Melissa Vandella" és Avril Lavigne vonásait és hangját, hogy bebizonyítsák igazukat. Melissa Vandella elméletileg egy létező személy, színésznőként tevékenykedik, és egyszer lehet, hogy részt vett egy paparazzi-megtévesztésben Avril Lavigne-nel karöltve.
 
5 zene tőle:
 
Complicated
 

 
Girlfriend
 

 
Smile
 

 
Keep Holdin' On
 

 
Love It When You Hate Me (ft. blackbear)




Szívem szerint legalább tíz zenét beraktam volna nektek tőle, de kezdetnek ez is elég. Avril Lavigne számomra hatalmas ikon és példakép, mert egy elképesztően erős nő. Másrészt pedig a zenéi nagyjából minden zenei irányzatot tartalmaznak azok közül, amiket hallgatok. 

Remélem vannak, akik kedvet kaptak a zenéihez, de azért azt is nagyon remélem, hogy van itt egy-két ember, aki alapból tudja, hogy ki az az Avril Lavigne. Nagyon boldog szülinapot Avril Lavigne-nek, a punkhercegnőnek <3!

2022. szeptember 21., szerda

Bíbor szívek

Sziasztok! A mostani szerdán egy filmet hoztam nektek, a Bíbor szíveket. Biztosan sokan hallottatok róla, mert mostanában nagyon felkapott. Nekem is sokan ajánlották, ez volt az egyik oka, hogy most erről hoztam bejegyzést.


Történet:
A két főszereplő Cassie Salazar (Sofia Carson) és Luke Morrow (Nicholas Galitzine). Cassie egy feltörekvő énekes, a bandájával, a the Loyallal lépnek fel egy bárban. Hat hónapja egyes típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Luke tengerészgyalogos. Régen drogfüggő volt, de már két éve tiszta, azonban hatalmas adóssága maradt hátra korábbi dílerénél. Cassie-nek nincs pénze újabb adag inzulint vennie magának és még lakbért is fizetnie, így a két fiatal megállapodást köt, miszerint összeházasodnak, majd egy év múlva elválnak. Házasságukkal ugyanis mindketten pénzhez jutnak, amire mindkettejüknek nagy szüksége van. A kamuházasság ilyen céllal azonban büntetendő, és nagyon óvatosnak kell lenniük, hogy ne bukjanak le. Ráadásul az esküvőjük másnapján Luke bevetésre indul Irakba. Mindketten borzasztóan erős egyéniségek, makacsak, és múltbeli traumáik miatt nehezen engednek közel magukhoz másokat. A történet többi részét nem szeretném lespoilerezni, de nagyon izgalmas, szóval nézzétek meg! :) Az előzetest nem tenném be ide, mert csak angolul találtam meg, és konkrétan szétspoilerezi az egészet.
 
3 zene a filmből:

Come Back Home
 

 
I hate the way
 

 
I didn't know
 
 


Személyes vélemény:  
Mindkét színészt láttam már korábbi filmjeiben, és az is döntő érv volt, hogy miért szakítsak időt erre a filmre. Kifejezetten tetszett a szereplők személyisége is. Cassie a vagány csaj, aki helyt áll egyedül is, és védeni akarja magát az újabb csalódásoktól, feminista és flegma, ha éppen arról van szó. Luke a bunkó jó pasi, aki a lelke mélyén sebezhető, és ő is mindenáron egyedül akar boldogulni. A szócsatáikat eléggé élveztem, tetszett, hogy nem idealizált szereplőket kaptunk, hanem sokkal megfoghatóbbakat. A szerelmi szál szépen, lassan alakult ki, hagytak időt a kibontakozásnak, és szerintem gyönyörűen és valósághűen ábrázolta, hogy egy érdekházasság hogyan alakul át valami másba. A történet meglehetősen sok szálon futott egyszerre, de a végére nem maradtak elvarratlan szálak, mindennek pont került a végére, ami nekem különösen tetszett, mert mostanában sokszor találkoztam az ellenkezőjével. Azt hiszem, hogy szükségem volt erre a filmre, tervezem újranézni angolul, amikor néztem, pont valami ilyesmire vágytam. Ha értékelnem kéne, összességében 4,5 csillagra értékelném a kiszámíthatóság miatt (persze, romantikus filmekben borítékolható egyfajta kiszámíthatóság, de ez annál több volt), valamint én hiányoltam belőle Cassie oldaláról az igazi, elmélyült barátságokat. A bandatársaival bár jóban voltak, nem osztott meg velük semmit igazán, és a Rileyval való kapcsolatából is ki lehetett volna hozni többet. 

Igazából én azt mondanám, hogy fiúknak is ajánlom. Gyönyörű történet, hol sirat, hol nevettet, de eléggé fontos témákat érint a film. Remélem lesz majd, aki kedvet kap hozzá <33. 

2022. szeptember 14., szerda

Programajánló - Szüreti napok

Sziasztok! Biztosan sokan tudjátok, hogy ezen a hétvégén, azaz szeptember 16-18-ig kerül megrendezésre idén is a Szüreti napok Gyöngyösön. Ezzel kapcsolatban pedig hoztam nektek információkat és érdekességeket a fellépőkről.

 Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember

A Vidróczki Néptáncegyüttes 1962-ben alakult, célja a magyar paraszti kultúrák hagyományainak életben tartása és népszerűsítése. Az együttes fennállása óta számos hazai és külföldi díjat nyert. Társrendezői a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztiválnak. Az együttes fennállása óta folyik utánpótlás nevelés.
Az Attitude táncműhely Soltész-Kecskés Lilla vezetésével tart balett és modern balett oktatást négy éves kortól kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Saját jelmeztáruk van, és országos versenyekről sokszor hoztak el arany minősítést.

Hevesi Tamás 1964-ben született Gyulán, énekes, és labdarúgóedző is. Nyolc zenei albummal büszkélkedhet, és olyan híres dalok fűződnek a nevéhez, mint például az Ezt egy életen át kell játszani című nóta.

Az Apostol egy 1970. óta fennálló magyar rockegyüttes. Számos tagcserén estek át, jelenlegi tagjaik Németh Zoltán, Meződi József, Pete László, Baranski László, Szaniszló Lajos és Szabó Ferenc. Hat nagylemezük és számtalan kislemezük jelent meg az évek alatt. Néhány híres zenéjük az Okosabban kéne élni; Nincs szerencsém; Homokvár, légvár, kártyavár.

Petró Petrovics Zoltán néven született, és szülinapokon, esküvőkön és céges rendezvényeken is előszeretettel fellép mixeivel. 



Báder Ernő többszörösen díjazott prímás, hegedűvirtuóz és zenekarvezető. Értőn játszik klasszikus, szalon-, nép- és cigányzenét. Koncert cigányzenekarát 2016-ban alapította, eredetileg 13 fővel.
A Bellydance Artistique egy gyöngyösi hastánccsoport, amely folyamatosan várja a jelentkezőket kezdő, középhaladó és haladó szinten is. Számos díjat nyertek hastáncversenyeken, és sok helyen rendszeres fellépők.
A Black Jam! Egy HipHop tánciskola, amely számos szereplési lehetőséget biztosít tanoncainak, már 5 éves kortól. Gyöngyösön kívül Petőfibányán, Jászárokszálláson, Karácsondon, Hatvanban, Horton, Abasáron és Nagyrédén is tevékenykedik az egyesület.
Betty Love, születési nevén Boros Bernadett 1975-ben született, és a népszerű Soho Party tagja volt. Híres zenéi az Éjjel soha nem érhet véget, Olyan, mint a méz és az Itt vagyok veled. 
A Fiúk zenekar 2018-ban alakult, pop, indie, rnb és underground stílusban. Tagjai: Bíró Bence, Kasó Máté, Bánszki Botond, Iványi Máté, Lengyel Levente. Leghíresebb és egyben legújabb daluk a Bárcsak.
A Wellhellot 2014-ben alapította Fluor Tomi és Diaz, azaz Csöndör László. Pop és pop-rock stílusban tevékenykednek, olyan slágerek futnak a nevük alatt, mint az Apuveddmeg, a Rakpart és az Emlékszem Sopronban. Van egy filmjük is, a #sohavégetnemérős.
Soldier környékünk egyik fiatal tehetsége, akit szívesen látnak bulikon és falunapokon, valamint a CoolT klub egyik állandó fellépője.
 

A Cloud Factory egy mátrai feltörekvő modern metal banda, jelenleg 3 taggal működik, és 2018-ban alapították.
Fitt Kriszti, azaz Takács Krisztina latin táncot, zumbát és aerobikot oktat, és táncsoportok vezetője, Gyöngyösön és Hatvanban is tart órákat.
A Gyöngyösi Játékszín 1954-ben alakult Jankovits Jenő vezetésével. A társulat célja, hogy eljuttassák a színházat mindenkihez, valamint lehetőséget biztosít a színészi pálya iránt érdeklődőknek. Jelenleg 30 állandó társulati taggal dolgozik, sokan munka és a családjuk mellett foglalkoznak ezzel.
A Fortuna TSE 1999-ben alakult. Akrobatikus rock and rollt oktatnak kicsiknek és nagyoknak, kezdőktől haladókig és számos európai versenyről hoztak el gyönyörű helyezést.
Erox Martini 1965-ben született Palermoban. 13 albuma jelent meg eddig, olasz és magyar zenék egyaránt. Zenéi például a La Notte és a Cos' é l'amore.
A Platon Karataev 2016-ban alakult. Az alternatív és indie stílusban alkotó négytagú banda három albumot jelentetett meg eddig. Népszerűbb zenéik az Ocean, Partért kiáltó és az Elevator.
A Kiscsillag zenekar 2005-ben alakult, és leginkább az alternatív rock stílusában zenélnek. Jelenlegi tagjai Lovasi András, Erős Márton, Leskovics Gábor, Bajkai Ferenc és Szesztay Dávid. A zenekar elődje a Kispál és a Borz zenekar. Öt albumuk jelent meg, és olyan zenéik vannak, mint a Légyszíves, a Kockacukor és a Ha én lennék. 
 
 
A szervezők emellett kísérőprogramokkal, gyermekműsorral és borkóstolással várják a kedves vendégeket. Remélem mindenki talál kedvére valót, érezzétek jól magatokat! <3

2022. szeptember 7., szerda

One Small Thing

Sziasztok! Ezen a héten egy ifjúsági regényt hoztam nektek. A könyvet egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam, ezúton is köszönöm neki <3.
 
One small Thing - Egy kis apróság 
 
A One Small Thing - egy kis apróság egy Young Adult romantikus regény, amely 2018-ban jelent meg. A történet főszereplője Elizabeth Jones, azaz Beth. 17 éves, a gimi utolsó évét kezdte, és egy állatmenhelyen önkénteskedik. A nővére, Rachel három éve elhunyt egy szerencsétlen balesetben, amikor elgázolták őt egy lopott autóval. A szülei azóta túlféltik őt, és eszement korlátozásokat szabnak ki rá. Amikor kiszökik egy buliba, hogy kiengedje a gőzt, összegabalyodik egy észbontóan helyes sráccal, Chase-sel, és rögtön belehabarodik. A szülei azonban lehallgatják az üzeneteit és így rájönnek a kihágásra. Leszerelik Beth szobájának ajtaját, és mégjobban figyelemmel követik minden mozdulatát, beleszólnak a szabadidejébe, az egyetemi jelentkezésébe, és elveszik a kocsiját. Aztán Chase felbukkan a suliban, és Bethnek rá kell ébrednie, hogy lefeküdt a nővére gyilkosával. A legjobb barátnője, Scarlett, és Rachel volt pasija mindenáron távol akarják tartani Chase-től, és a két fiatal durva pletykák és szívatások áldozata lesz, ugyanis mindenki pontosan tudja, hogy mi történt három éve. A szerelmesek azonban be akarják bizonyítani, hogy a szerelmük átvészel minden akadályt. Jeff, Rachel volt pasija azonban mindent megnehezít, és a puszta jóakarat vezérelte tettei időközben átfordulnak valami másba.

Ahhoz képest, hogy a történet lelki vonulata nem volt egyszerű, és kifejezetten nehéz témákat érintett, az írónak sikerült egy aranyos történettel megajándékoznia minket. Folyamatosan fokozta a feszültséget, néhol váratlan fordulatokkal színesítve a cselekményt. Nagyszerű történet gyászról, szerelemről, barátságról, megbánásról és megbocsátásról.

Hogy vagytok? Bírjátok a sulit? Kitartást és eredményes tanévet kívánok mindenkinek! <3